2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

Szilveszteri operett- és musical élmények

553

A legnépszerűbb operett- és musicalrészletek, Webber, Bernstein, Strauss és Kálmán művei szerepelnek a Budapesti Operettszínház online újévköszöntő gáláján, amely december 31-én 15 órától ingyenesen tekinthető meg az interneten.

A szólistákat, énekkart, musical és balett együttest felvonultató produkcióban mindenki megtalálja a számára kedves darabot

– mondta Janza Kata, a társulat színművésze, szólistája az M1 Ma reggel című műsorában.

Hozzátette, hogy bár a járvány a Budapesti Operettszínház működését is érzékenyen érinti, az elmúlt időszakban az István, a királytól a Csárdáskirálynőn át A Pendragon-legendáig számos online előadást tartottak. A társulat karácsonykor a Diótörő különleges változatát mutatta be, amelyben a művészek verseket szavaltak.

A Budapesti Operettszínházban ősszel, majd decemberben is koronavírus-teszteket végeztek a társulat tagjain. Ez az operettrajongó művészettörténész és galériatulajdonos Eleni Korani támogatásával valósult meg. Utóbbi a műsorban elmondta, hogy az először százhatvan, majd kétszáz teszt adományozásával a minél biztonságosabb előadásokat akarta segíteni.

(hirado.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője