2025. május 6., kedd - Ivett

Turizmus

Lázár János felügyeli a makói fürdőberuházást

644

Egy tavaly év végi kormányhatározat értelmében kormánybiztosként felügyeli a makói fürdő fejlesztését Lázár János.

A politikus, aki a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos, illetve a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos volt mostanáig, a rendelet értelmében a továbbiakban kormánybiztosként felügyeli a makói fürdő fejlesztését is.

Lázár János a közösségi oldalán megosztott interjúban elmondta, hogy a kormányzat úgy ítéli meg, hogy a gazdaság növekedéséhez szükséges a turizmus fejlesztése a Gyulát, Szegedet, Mezőhegyest és Makót magában foglaló térségben. Orbán Viktor miniszterelnök hívta fel azzal kérdéssel, hogy vállalna-e többletmunkát ezen a téren, Lázár János pedig elfogadta a felkérést.

Mint elmondta, öt évvel ezelőtt született kormánydöntés a makói Hagymatikum fejlesztéséről, azonban lassan halad a munka, öt évig nem történt egy kapavágás sem.

Konkrét lépéseket kell tenni, hogy megvalósuljon Makovecz Imre álma, és a következő 1,5-2 évben felgyorsuljon a beruházás – hangsúlyozta Lázár János.

A fejlesztésnek kész vannak a kiviteli tervei, és volt egy sikertelen közbeszerzési eljárás, a legfontosabb probléma, hogy hiányzik még kilencmilliárd forint. Ennek a forrásnak az előteremtése lesz Lázár János első feladata.

Nem olyan könnyű dolog, de meg fogjuk tudni oldani.

Ha meglesz a forrás, néhány hónapon belül el lehet kezdeni a beruházást. A következő lépés, hogy a fürdő mellett egy 120-130 szobás, négycsillagos szállodát is építsünk, az egy további 9 milliárdos beruházás – tette hozzá a politikus.

Lázár János ezután felidőzte, hogy a makói fürdő az egyik nagy siker a térségben, amely – normális időkben - hasznot termel a város számára

Arra készülünk, hogy fél éven belül normalizálódik a helyzet, újranyit és újra pénzt fog termelni a fürdő. Ha a profitot növelni akarjuk, akkor szükség van erre az új szárnyra, a Makovecz Imre tervei alapján felépítendő Atlantisz világára - emelte ki.

A beruházás olyan mértékben fogja növelni a fürdő és a város vonzerejét, hogy Lázár János szerint Makónak 10 év múlva turisztikai teljesítmény szempontjából el kell érnie Gyulát.

A politikus emlékeztetett arra is, hogy 15 évvel ezelőtt alig volt szálláshely a városban, most pedig 77 vállalkozás működtet szálláshelyet.

A turizmus jelenti Makó jövőjét – jelentette ki végezetül Lázár János.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Extrém táborok: robotépítés, tőzsde és sárkányhajózás a nyári szünetben

Extrém táborok: robotépítés, tőzsde és sárkányhajózás a nyári szünetben

More details
Kutatás: a társas támogatás 30 százalékkal növeli az edzésidőt

Kutatás: a társas támogatás 30 százalékkal növeli az edzésidőt

More details
Ne csak cuki legyen! Így válasszuk ki a legtökéletesebb kutyaruhát

Ne csak cuki legyen! Így válasszuk ki a legtökéletesebb kutyaruhát

More details
A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

More details
MI Expo, 2025. június 4.

MI Expo, 2025. június 4.

More details
AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

More details
A Magyar Fagylalt Napján idén több száz cukrászdában várják a családokat

A Magyar Fagylalt Napján idén több száz cukrászdában várják a családokat

More details
Kincsem+ Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show, 2025. május 9-11.

Kincsem+ Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show, 2025. május 9-11.

More details
Ludovika Fesztivál, 2025. május 8-10.

Ludovika Fesztivál, 2025. május 8-10.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője