2026. február 3., kedd - Balázs

Esemény Menedzser - szerda, 01 szeptember 2021

A Kantin étteremlánc gondoskodik a Millennium Gardens, valamint a Millennium Városközpont dolgozóinak és vendégeinek étkeztetéséről - értesült az OGH hírügynökség.

Idén is Vízi Színházként tér vissza a Szegedi Várjátékok! Előadásainkat 2021 szeptemberében is a Huszár Mátyás rakparton, a Tisza Dokk és a Vízirendészeti

Elkészült a tetőszerkezete, így kedd este 20 órakor újra megnyílt a Nyugati pályaudvar utascsarnoka.

A valaha volt legnagyszabásúbb hivatalos nemzetközi nonfiguratív csoportosulás alkotásait láthatjuk a Modemben, ahol a 30-as évek Párizsát is megidézik.

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége 91. közgyűlésén Esztergomban tisztújításra is sor került. Molnár Judit elnök újabb két évre kapott megbízást a tagoktól, ugyanakkor megválasztották az

Többen arra panaszkodtak, hogy a nagy forgalom miatt nem jutottak be az eseményre.

A közel 170 ezer LEGO elemből álló, a Lego és a MOME együttműködéséből született, a Talent Awards 2020/21 nyertes alkotásából épített fotómozaikot Szabó Évu, a

A Westend látogatói egy magyar fejlesztésnek köszönhetően mostantól teljes mértékben érintésmentesen és környezetbarát módon parkolhatnak a bevásárlóközpont parkolóiban.

Kis létszámú, öt alkalmas képzéssorozatot indít a Magyar Franchise Szövetség. Az előadásokon vállalkozók és induló, új franchise hálózatok ismerkedhetnek meg a sikeres hálózatépítéssel, marketinggel illetve,

A város gyerekprogramokkal, zenével, tánccal, kézműves vásárral és gasztroudvarral ünnepel egész hétvégén.

1. oldal / 2

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Szeptember 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Kell egy indok Olaszországhoz? Akkor itt a téli olimpia!

Kell egy indok Olaszországhoz? Akkor itt a téli olimpia!

More details
Megnyitja kapuit a Blaha Chicken Tenders

Megnyitja kapuit a Blaha Chicken Tenders

More details
Világsztárok, remekművek a 2026-os Bartók Tavaszon

Világsztárok, remekművek a 2026-os Bartók Tavaszon

More details
INHORGENTA ékszer-, óra- és drágakő-kiállítás, 2026. február 20-23.

INHORGENTA ékszer-, óra- és drágakő-kiállítás, 2026. február 20-23.

More details
Mackóvasárnap a Budapesti Állat- és Növénykertben, 2026. február 1.

Mackóvasárnap a Budapesti Állat- és Növénykertben, 2026. február 1.

More details
Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítás, 2026. január 30. február 1.

Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítás, 2026. január 30. február 1.

More details
Farsangkor tarolhat a fánk

Farsangkor tarolhat a fánk

More details
A dzsungel könyve 30 éves jubileuma – Ünnep a Vígszínházban

A dzsungel könyve 30 éves jubileuma – Ünnep a Vígszínházban

More details
EVENT LAB Budapest 1.0 – 2026. február 12.

EVENT LAB Budapest 1.0 – 2026. február 12.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője