2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Esemény Menedzser - péntek, 10 szeptember 2021

Október 9-én hibrid formátumban tér vissza a Világsakkfesztivál, amely játékos kihívásokon és előadásokon keresztül mutatja be a népszerű sportot. Az érdeklődők most először offline és

A fesztiválon vasárnapig a Kárpát-medencei Filmszemle vetítései, fotókiállítás, valamint gyerek- és ismeretterjesztő programok is várják az érdeklődőket. A fesztivál társrendezvénye a Magyar Nemzeti Parkok Hete

Szeptember 17-én először rendezik meg a Balaton Ünnepét Balatonvilágoson a Club Aliga területén. Az esemény célja, hogy évente egyszer találkozzanak egymással mindazok, akik egész évben

Szeptember 17. és 30. között megújult formában folytatódik a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös, 2013-ban indult tematikus fesztiválja, amelynek középpontjába ez alkalommal nem egy

Így ősszel mindenki feje felett már bárdként lebeghet a tavalyi karantén rémképe, ezen enyhítene szeptember 16-i eseményével az IKEA.

Az Iparművészeti Múzeum divattörténeti kiállítását a Múzeumok Éjszakája óta több ezren megtekintették már, és a különböző tárlatvezetések is rendkívül népszerűnek bizonyultak.

A hagyományőrző céllal létrejött kulturális rendezvény 1999 óta színesíti Szolnok programtárát, melynek fő céljaként indult a gulyás, mint a magyar étkezési kultúra tovább gondozása és

Idén 15 éves a Vasúttörténeti Park kerti vasútja, a jubileumot pedig a Kerti Vasutak Fesztiválján ünnepelhetjük meg szeptember 11-én és 12-én. Az eseményen az osztrák

A Tagore sétányon egy nagyobb tribün várja az érdeklődőket, onnan jól láthatók majd a csütörtöktől vasárnapig zajló versenyek. Belépőjegyet nem kérnek a szervezők, minden rendezvény

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Megjelent a legkisebbek krimije

Megjelent a legkisebbek krimije

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője