2023. június 7., szerda - Róbert

Események

A jövő innovátorait hozza Budapestre az idei Világsakkfesztivál

292

Október 9-én hibrid formátumban tér vissza a Világsakkfesztivál, amely játékos kihívásokon és előadásokon keresztül mutatja be a népszerű sportot. Az érdeklődők most először offline és online térben is bekapcsolódhatnak a sakk nemzetközi ünnepébe.

A helyszíni programoknak a Magyar Nemzeti Galéria ad majd helyet, de azok számára is számos agytornát és érdekességet tartogat az esemény, akik inkább virtuálisan vennének részt - írja a szerkesztőségünknek eljuttatott sajtóközlemény.

Az idei eseményen a kreativitás és az innováció kapja a főszerepet olyan újító elmék előadásában, akik felhagytak a szokásos sémákkal és újszerű választ adtak a kihívásokra.

Noam Manella a „Think Like a Machine” című nagysikerű könyv szerzőjének előadásából például megtudhatjuk, miként ébreszthetjük fel a bennünk szunnyadó kreativitást. Ashwin Subramanian, indiai mérnök pedig egy forradalmian új kísérlet részleteibe kalauzolja el a nagyközönséget: a biofeedback eszközeivel feltárja, mit üzen a sakkozók teste játék közben és hogyan tudják ezeket az apró jelzéseket hasznosítani a felkészülés során.

A látogatóknak egy hamisíthatatlan zenei élményben is részük lehet Juga Di Prima, chilei énekesnő jóvoltából, aki a nemi esélyegyenlőség jegyében dolgoz fel közismert dalokat. Nem titkolt célja, hogy legújabb dalsorozatával hírét vigye a női sakkozók teljesítményének, hogy azok legalább akkora figyelmet kapjanak, mint a férfi játékosok sikerei.

„A sakk egy országhatárokon átívelő közös nyelv, melyet életkortól, nemtől, foglakozástól és nemzetiségtől függetlenül bárki magáénak érezhet a Világsakkfesztiválon. Ezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy a rendezvény egy nagy mozgalommá nőtte ki magát az évek folyamán, melyhez az élet szinte minden területéről csatlakoztak vendégek és előadók. Ez tette igazán időtállóvá a szlogenünket, miszerint a sakk összeköt minket” – nyilatkozta a Világsakkfesztivál alapítója, Polgár Judit.

„Az innovációs képesség és a digitális kompetenciák ma már olyan elvárások, amelyek alapvetően határozzák meg egy vállalat vagy szakember sikerességét. A ma iskolába járó gyermekek számára egyre fontosabbak az alapvető informatikai, programozási ismeretek, amelyekre mai világunk digitális megoldásai épülnek, és amelyek megismeréséhez remek logikai alapot biztosíthat a sakk." – mondta el Fogarasi Norbert, a rendezvény fő támogatójának, a Morgan Stanley budapesti központjának vezetője, aki maga is aktív sakkjátékos és a Magyar Sakkszövetség elnökségi tagja. A látogatók idén ismét kiállhatnak a Morgan Stanleyben dolgozó sakkmesterek ellen, de a kódolás alapjaiba is betekintést nyerhetnek egy játékos helyszíni oktatás keretein belül.

A rendezvény idén az Educational Chess Summit konferenciával teljesedik ki, ahol igazi nagyágyúk osztják meg gondolataikat az oktatás és a sakk kapcsolatáról. Az oktatás jövőjéről szóló szakmai párbeszédek mellett, betekintést nyerhetünk a Polgár Judit Módszerbe is, melynek legújabb elemét, a SakkTesit a rendezvényen mutatják be először. A Magyar Nemzeti Galériába ellátogató gyerekek, szülők és pedagógusok a saját szemükkel győződhetnek meg arról, hogyan lesz egy sakktáblából a hatékony eligazodást, valamint a térben való tájékozódást segítő gyakorlati helyszín, melyet akár élesben is kipróbálhatnak.

A szokásos szimultán partik mellett számos online fejtörővel is várják az érdeklődőket, melyek sorát a ChessConnectsUs kihívás nyitja meg szeptemberben. A játék központi eleme egy virtuális sakktábla, amely mögött nap mint nap újabb két játékos sorakozik fel, akik egy-egy lépés után átadják a stafétát a következőnek, egészen addig, amíg véget nem ér a játék. Az érdeklődőknek érdemes lesz ellátogatniuk a kihívásnak helyet adó Chess24.com-ra, ugyanis híres tudósokat, sportolókat, művészeket, sőt politikusokat is elcsíphetnek sakkozás közben és értékes nyereményekért cserébe megtippelhetik, kik, mit lépnek.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Az élet legszebb pillanataiban is BETA szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2023 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    

Tartalom galéria

24. SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivál, 2023. június 14. és 17.

24. SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivál, 2023. június 14. és 17.

More details
Best of Budapest & Hungary díjat nyert a WING repülőtéri szállodája, az ibis Styles Budapest Airport Hotel

Best of Budapest & Hungary díjat nyert a WING repülőtéri szállodája, az ibis Styles Budapest Airport Hotel

More details
Országszerte minden SPAR-ban és INTERSPAR-ban elérhető a Munch-ételmentés

Országszerte minden SPAR-ban és INTERSPAR-ban elérhető a Munch-ételmentés

More details
Lóerők Éjszakája, 2023. június 10.

Lóerők Éjszakája, 2023. június 10.

More details
Telekomosok fesztiválja ingyenes élménysorozat, 2023. június 1. - augusztus 20. 

Telekomosok fesztiválja ingyenes élménysorozat, 2023. június 1. - augusztus 20. 

More details
Tajvani üzleti fórum - 2023. június 22.

Tajvani üzleti fórum - 2023. június 22.

More details
Újabb szállodakomplexum épül a Balatonnál

Újabb szállodakomplexum épül a Balatonnál

More details
Ezek Magyarország legjobb luxusszállodái

Ezek Magyarország legjobb luxusszállodái

More details
EMO-Hannover, 2023. szeptember 18-23.

EMO-Hannover, 2023. szeptember 18-23.

More details