2026. július 1., szerda - Annamária

Esemény Menedzser - hétfő, 06 szeptember 2021

A Turizmus Világnapjához kapcsolódóan a Budapest Brand Nonprofit Zrt. várja a turisztikai szolgáltatók jelentkezését, akik szeptember 25–26. között, a világnapot megelőző hétvégén valamilyen akcióval, különleges

Az E-vitamin, más néven tokoferol egy rendkívül jó minőségű, antioxidáns hatású, zsírban oldódó vitamin. Megfelelő bevitele számos jótékony hatást eredményez, így érdemes erre a vitaminra

Tizennegyedik alkalommal rendezik meg szeptember 17. és 19. között a Haydn-vonósnégyes Fesztivált a fertődi Esterházy-kastélyban, ahol három nap alatt öt koncertet tartanak – tájékoztatott az

Mások mellett a Parno Graszt, a Punnany Massif, Malek Andrea és a Miskolci Szimfonikus Zenekar lép színpadra szeptember 17. és 19. között Tállyán, a hatodik

Fia szerint anyja feltehetően annak köszönheti életét, hogy az oltás első dózisát már megkapta.

Először rendeznek Magyarországon online színházi seregszemlét, a szeptember 17. és 26. között tartandó eSzínház Fesztivál ideje alatt 25 prózai, valamint gyermek-és ifjúsági előadást tekinthetnek meg

Máté Bence természetfotós elképzelései alapján épül fel a világ első madárszínháza a Hortobágyi-halastó védett területén, nagyságrendileg egymilliárd forintos beruházással. Az új attrakció a félénk, vadon

A Magyarországi Szerb Színház és a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség szervezésében, a Magyar Teátrumi Társaság szakmai támogatásával ismét megrendezik a hazai nemzetiségi színjátszás hagyományos seregszemlejét,

Az elmúlt tizenhat évben a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Magyarország egyik legismertebb és a visszajelzések alapján legkedveltebb filmfesztiváljává vált. Minden év szeptemberében a filmszakma és

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője