2026. július 2., csütörtök - Ottó

Esemény Menedzser - kedd, 10 március 2020

A TECHAGRO Európa harmadik legnagyobb mezőgazdasági technológiai szakvására, amelyen főként cseh, német, olasz és francia vállalatok vesznek részt, és általában a szomszédos országok mezőgazdasági szakemberei

Miközben egész Európának, így hazánknak is a koronavírus elterjedésének megfékezéséért kell példátlan összefogást mutatnia, már látható, hogy nem csupán az egészségünk, hanem a gazdaságunk is

A világörökségi helyszín fejlesztésére közel egymilliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a pályázó konzorcium.

A Balaton-átúszás hazánk ikonikus sporteseménye. A mezőny hagyományosan az északi partról úszik a délire, Révfülöpről indulva egy 5,2 km-es távot megtéve érkezik Balatonboglárra.

Veteránosok figyelem, naptárba beírni! Idén már 5. alkalommal rendezzük meg a Dunakeszi Veterjármű és Retro Találkozót / V4 Air Show-t! Veterán autók, motorok, traktorok, stabil

Több kivitelezés kezdődhet el a Nyíregyházi Állatparkban összesen több mint 732 millió forint értékben.

Az EUNIC Hungary, az Örkény István Színház és a Csokonai Színház - Debrecen értesíti a közönséget, hogy a fennálló helyzetre való tekintettel az

Már csak kevesebb, mint két hónap van hátra a 2020-as matematika érettségi időpontjáig. A felkészülés nagyon sok diák számára szörnyű kínlódást jelent, sokan pedig csak

A fiatalok már 20 éves kortól nagyobb számban jelen vannak a hazai ingatlanpiacon, ugyanakkor az árakkal és a minőséggel kapcsolatos elképzeléseik némileg eltérnek az idősebb

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője