2026. július 1., szerda - Annamária

Esemény Menedzser - péntek, 20 március 2020

Az elmúlt hetekben elharapódzott vírusjárvány miatt, kiemelt szerepet kap az immunrendszer erősítése, amiben néhány gyógynövény is a segítségünkre lehet.

Eddig is a természetesség és a természetes szépségápolási termékek híve voltam, de azt gondolom a jelenleg kialakult helyzet még inkább hozzá fog járulni ahhoz, hogy

A digitális technológiának köszönhetően a vesztegzár ideje alatt sem kell nélkülöznünk a kultúrát, csak egy kicsit máshogy kell csinálni. Habár most egy ideig nem láthatjuk

A tél nyugodtabb, befelé figyelő hónapjait követően tavasszal egyik napról a másikra igencsak megszaporodnak a kerti dolgaink.

A látogatók egészségének megóvása érdekében, a járványügyi veszélyhelyzet idejére a János-hegyi Erzsébet-kilátót, valamint a kilátó kávézót bezárták - tájékoztatta döntéséről a XII. kerületi önkormányzat pénteki

Minden IKEA bezár Magyarországon, tudatta az áruház. Az intézkedés 2020. március 21-től kezdődően további értesítésig érvényes, vagyis pénteken lehet utoljára bevásárolni az IKEA-ban határozatlan ideig.

Jön a hideg: még hózáporokra is számítani kell a hétvégén

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője