2024. április 16., kedd - Csongor

Promóció

Egy új fejlesztés most nem matekot tanít, hanem matekból érettségizni. De mi is a különbség?

731

Már csak kevesebb, mint két hónap van hátra a 2020-as matematika érettségi időpontjáig. A felkészülés nagyon sok diák számára szörnyű kínlódást jelent, sokan pedig csak most kezdenek majd hozzá a 4 éves anyag átismételéséhez. De vajon valóban jó úton járnak-e akkor, ha átrágják magukat a teljes tananyagon?

Elsőre furcsán hangozhat, de a matematika érettségire elsősorban nem matematikát érdemes tanulni, sokkal inkább matematikából érettségizni kell megtanulni. Az érettségi feladatai ugyanis – bár alapjában véve általában nem nehezek – sokszor szokatlan módon kérik számon a középiskolában megszerzett tudást. A feladatsor második felében, rendszerint több részfeladatból álló komplexebb kérdések várják a diákokat, ahol az egyes részfeladatok néha akár 3-4 különböző témakört is érinthetnek. Gyakran megesik, hogy ezeket a témaköröket a diákok még csak nem is ugyanabban a tanévben tanulják, emiatt pedig nehezükre esik összekapcsolni az adott feladaton belül az egyes témákat egymással.

Egy másik érdekes trend, hogy a középszintű érettségik feladatai között jelentős arányban fordulnak elő kombinatorikával, valószínűségszámítással és statisztikával kapcsolatos feladatok. Jóval nagyobb arányban, mint amekkora súllyal ezek a témakörök a 4 év tananyagában szerepelnek. Vagyis a felkészülés során érdemes különös figyelmet szentelni ezeknek a témáknak.

Ezért is fontos, hogy a diákok a készülés során lehetőleg minél több korábbi érettségi feladatsort megoldjanak gyakorlásképpen. Ebben tud most segíteni egy új ingyenesen elérhető fejlesztéssel az innovatív megoldásairól már eddig is ismert, ötszörös Év Honlapja díjas mateking.hu weboldal.

Egy olyan felületet hoztak létre, ahol a diákok valódi érettségiken tudják tesztelni tudásukat. Amikor egy feladatot megoldanak, utána leellenőrizhetik eredményüket az érettségi hivatalos megoldókulcsa segítségével, hogyha pedig elakadtak, vagy nem a helyes eredmény jött ki, akkor két lehetőség közül is választhatnak. Megnézhetik az adott feladat részletes videós megoldását, vagy pedig választhatják azt is, hogy az adott témakört átnézik, begyakorolják a témakörre jellemző magyarázó feladatok segítségével. Ezek után újra megpróbálhatják megoldani az adott feladatot, remélhetőleg már sikerrel.

A fejlesztés tartalmaz egy videós archívumot is, ahol 2012-ig visszamenőleg az összes középszintű matematika érettségi megoldása megnézhető. De ahogyan a mateking.hu vezetője Mosóczi András is hangsúlyozza, bár nagyon hasznos lehet néhány érettségi videós megoldását megnézni, önmagában csak nézni azért kevés. Éppen úgy, ahogy hiába nézünk meg egy dokumentumfilmet a Mount Everest megmászásáról, a látottak után ne induljunk el megmászni, mert nem fog sikerülni, az érettségivel is az a helyzet, hogy ha csak nézzük, akkor nem fog menni. Tehát csinálni kell, gyakorolni és arról pedig, hogy meglegyen szükséges elszántság és kedv a gyakorláshoz, a mateking.hu jól megszokott vicces és laza stílusa gondoskodik.

Mindezeket összefoglalva Mosóczi András öt egyszerű tippben gyűjtötte össze a lényeget, ami szerinte a sikeres érettségihez kell:

1. Ne csak matekot, hanem érettségizni tanulj!

A legnagyobb hiba úgy készülni az érettségire, hogy csupán átismétled azt, amit az elmúlt négy évben tanultál. Élesben ugyanis mindent egy kicsit másképpen kérnek majd számon, mint ahogyan számítanál rá! Ezért kell megoldanod legalább az elmúlt négy év összes matek érettségijét, amiket a részletes megoldással együtt itt gyűjtöttünk össze neked.

2. Nézz meg néhány megoldást, aztán csináld utána!

Hatékony felkészülési módszer, hogy először lépésről lépésre átnézed a korábbi érettségi megoldását. Ezt követően kinyomtatod a feladatsort és szépen újra nekiállsz, ezúttal már önállóan. Amelyik feladat nem ment, annak a megoldását újra megnézed és ismét megpróbálkozol vele. A lényeg, hogy ne csak nézz, hanem csináld is! Csak így tudod begyakorolni a feladatok megoldási menetét. Ebben nyújt most hatalmas segítséget a mateking.hu ingyenes érettségi felkészítő fejlesztése, amely az elmúlt 8 év feladatain vezet végig, ráadásul mindenben segítséget nyújt, ha elakadnál.

3. Tanuld meg használni a függvénytáblát!

Az egyik legerősebb fegyver az érettségizők kezében a négyjegyű függvénytáblázat, amelyet az érettségi mindkét felében szabadon lehet használni. Rengeteg olyan hasznos képletet tartalmaz, amire szükséged lehet az érettségi során. A legtöbb diák nem veszi a fáradtságot, hogy ezeknek utánanézzen, és rengeteg ideje elmegy az érettségi írása közben a keresgéléssel. Ez különösen fájdalmas lehet az érettségi első, 45 perces részében, ahol átlagosan csupán 3,75 perc áll rendelkezésre egy feladatot megoldani. Ha folyamatosan használod, hamar belejössz, hogy mit hol találsz.

4. Ne időzz túl sokat egy feladaton!

Ez a tipp az érettségi mindkét felére vonatkozik. Az első részben villámgyorsnak kell lenned, mert csak 45 perced van 12 feladatra. Ezek a feladatok általában mindig könnyűek is, ha tehát valamelyik nehéznek tűnik, akkor biztos nem jó irányból közelíted a dolgot. Ilyenkor ugord át, csináld a többit, aztán majd visszatérsz rá! A második részben hosszabb, szöveges feladatok szerepelnek. Ha úgy érzed, hogy valamelyik nem megy, akkor ne ess pánikba! A részfeladatok általában egymástól függetlenek, tehát nincs semmi gond, ha átugrod őket, külön-külön is megoldhatóak. Örök igazság az is, hogy amelyiknek a leghosszabb és a legfélelmetesebb a szövege, mindig az a legkönnyebb.

5. Idén nem a tavalyi érettségit kell tudnod megírni!

Ez azt jelenti, hogy hiába nézel át akár 5-10 korábbi érettségi feladatsort is, biztos lehetsz benne, hogy idén kitalálnak valami újat. Éppen ezért, ha már ráhangolódtál az érettségi feladatok stílusára, utána pörgess át minden témakört, ami csak előfordulhat. Ne ragadj le egyiknél se túl sokáig! A lényeg, hogy egyben lásd a négy év összes témáját.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az okosotthon áll az idei pécsi Pollack Expo középpontjában

Az okosotthon áll az idei pécsi Pollack Expo középpontjában

More details
Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on

Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on

More details
TerraPlaza 2024-ben is!

TerraPlaza 2024-ben is!

More details
ILA Berlin Air Show, 2024. június 5-9.

ILA Berlin Air Show, 2024. június 5-9.

More details
AI in Business - 2024. április 23.

AI in Business - 2024. április 23.

More details
ELTE Karriernap, 2024. április 25.

ELTE Karriernap, 2024. április 25.

More details
Külföldi utazás busszal 25 ezer forint alatt: 5 csodás, felfedezésre váró hely határon túl

Külföldi utazás busszal 25 ezer forint alatt: 5 csodás, felfedezésre váró hely határon túl

More details
Utcai sportok olimpiai fesztiválja Budapesten

Utcai sportok olimpiai fesztiválja Budapesten

More details
Így tekerd körbe a Földet egy nap alatt!

Így tekerd körbe a Földet egy nap alatt!

More details