2025. december 25., csütörtök - KARÁCSONY

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Az Ikea és a Sonos közös fejlesztése, a Symfonisk sorozat wi-fi hangszóróval ellátott termékei november 28-tól elérhetőek lesznek a magyar piacon is - jelentette be a svéd központú bútorcég.

Mégpedig az, hogy az egész világ követheti az interneten élőben az ott töltött időszakot.

A 27 éves Inoue Tecuja nagyszüleitől örökölte a Fukuokában található Asahi Ryokan elnevezésű szállodát, és már az elején azon kezdett el gondolkodni, hogyan tudná feldobni az üzletmenetet, hiszen nem volt annyi vendég, amennyi fenntarthatóvá tette volna az üzemeltetést. A végső ötletet egy brit turista adta, aki élőben közvetítette a hotelben töltött napjait.

Meghirdette hát Inoue az egyik – legkevésbé népszerű – szobáját, hogy abban mindössze 100 jenért, azaz körülbelül 300 forintért lehet eltölteni egy éjszakát, cserébe azonban élőben közvetíti az egészet az interneten.

Persze valamennyire azért meg lehet őrizni a privát szférát: a videó csak képanyag, így a beszélgetéseket, telefonhívásokat nem lehet követni a YouTube-on. A vendégek a villanyt is lekapcsolhatják, és a fürdőszobában sincs kamera.

A szobát azóta többen kivették, főleg olyan fiatalok, akiknek kevés pénze van az igen drágának számító Japánban az utazgatásra. „A fiataloknak kevésbé okoz gondot, hogy a világ elé tárják a privát szférájukat, sokuknak teljesen rendben van, ha egy napig bárki követheti életüket az interneten” – mondta a hoteltulajdonos a CNN-nek.

Bár az alacsony ár természetesen veszteséget termel, a YouTube-csatorna már túl van az ezer feliratkozón, és amint eléri a legalább 4 ezer nézett órát, akkor már hirdetéseket is el tud helyezni, így pedig extra bevételt is tud majd generálni – legalábbis reméli.

Forrás: hvg.hu

Hogyan hat a lassuló gazdaság a munkaerőpiacra? Nem kell már fluktuációval számolni? Lesz-e elég tehetséges jelölt? Hogyan lehet megfelelni az egyre emelkedő munkavállalói elvárásoknak?

Mik a terveid a hétvégére? Az, hogyan töltöd a hétvégéd sokat elárul arról, hogy mennyire vagy sikeres az életben. Pontosabban szólva nem is az a legfontosabb, hogy mit csinálsz...

Gazdag gasztronómiai kínálat, kézműves és iparművészeti termékek és ünnepi műsorok is várják az érdeklődőket január 1-ig a megújult Vörösmarty téren, a Budapesti Téli Fesztivál és Vásáron.

A permanens technológiai forradalom időszakát éljük már egy ideje, és ahogy mindenre, úgy cégek brandértékére is rányomja bélyegét az IT-gigászok működése.

A Google Earth digitális földgömbjén eddig is lehetett túrákat tervezni, de a hangsúly eddig a profi turisztikai és tudományos bemutatókon volt. Most viszont a hétköznapi történetek bemutatásához kapunk eszközöket a webes verzióban.

KITT a beszélő autó, akit csak „pajtinak” hívott Hasselhoff, remek alap arra, hogy bemutassanak mostanra ténylegesen is létező autóipari fejlesztéseket.

A kormány ugyanis módosította a kiemelt nemzeti emlékhely (vagyis az Országház és környéke) használatának rendjéről szóló rendeletet - írja a hvg.hu.

Mintegy száz ismert és új sörfőzde mutatkozik be november 22–23-án Bécsben, a kézműves sörök fesztiválján. A Craft Bier Fest idei vendége Finnország, amely Európa egyik legváltozatosabb sörpiacával büszkélkedhet.

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője