2025. december 26., péntek - KARÁCSONY

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

A 8. Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon az elmúlt évek legjobb, a zsidó kultúrát, életmódot, emlékezetet bemutató filmjei láthatók, egyebek mellett az Egyesült Államokból, Németországból, Mexikóból, Izraelből, Franciaországból és Magyarországról.

A nyolcadik kerület vadregényesebb részén, a Klinikáktól 10 perc sétára húzódik meg ez az igazi, rejtett kincse a városnak, az ELTE Botanikus kert.

2020-ban öt évtizedes fennállását ünnepli az Apostol együttes. A jeles jubileumot egy nagykoncert keretében, a közönséggel együtt ünneplik meg 2020. március 20-án a Papp László Budapest Sportarénában, ahol különleges hangszereléssel, ritkán hallott dalokkal és persze a nagy slágerekkel készülnek.

A gitáros ikon 2020 március 19-én nem koncertezik a Papp László Budapest Sportarénában a koronavírus veszély miatt. A világ körüli turnéval ünnepte volna Supernatural című albumának 20., Abraxas című lemezének pedig az 50. évfordulóját.

Három évtizede tartó pályafutását ünnepli a REPUBLIC zenekar 2021. március 13. a Papp László Budapest Sportarénában.

A chanson koronázatlan királynője, Mireille Mathieu "Made in France" európai turnéjával Magyarországra látogat jövő év márciusban.

A Sissiként ismert Erzsébet királyné, I. Ferenc József császár felesége 1854-ben, 16 éves korában vált az Osztrák Birodalom első asszonyává. A gyönyörű, érzékeny és vadóc nő egész életében a szerepével járó fullasztó kötöttségek elől menekült. A boldogságot és a szerelmet Magyarországon találta meg, ahol a nemesi udvar rajongott érte, különösen az ország legszebb férfijának tartott Gróf Andrássy Gyula. Vonzalmuk azonban soha nem teljesülhetett be…

Molnár Ferenc Caramel 2005-ben került a zenei köztudatba. Másfél évtized múltán sikere töretlen, a zenei és közélet kiemelt szereplője. Népszerűsége alapján a hazai előadók, zeneszerzők szűk élmezőnyének tagja. Facebook rajongótábora 400,000 feletti, szerzeményeit 100 milliónál többször töltötték le YouTube-on és egyéb internetes felületeken.

A világhírű cigány származású magyar festőművész szavai tökéletesen ráillenek a 100 Tagú Magyar Cigányzenekarra! A Magyar Örökség-díjas 100 Tagú Cigányzenekar nevét, s eddigi teljesítményét méltán őrzi az Aranykönyv és a Magyar Szellem Láthatatlan Múzeuma.

Három szállodát is díjaztak a hazai ingatlanfejlesztők hagyományos éves megmérettetésén.

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője