2026. március 19., csütörtök - József

Promóció

Visszaveszi a használt bútorait az IKEA, jönnek a vidéki átvevőpontok

1564

Az IKEA a 2020-ban új, külsős, tehát nem IKEA által fenntartott átvételi pontok nyitását tervezi négy városban: Pécsett, Veszprémben, Kecskeméten és Debrecenben, jelentette be a vállalat a csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján.

Továbbá a budaörsi és a soroksári áruházak után a budapesti Örs vezér téri áruháznál is létrehoznak egy önkiszolgáló csomagátvételi pontot.Mindezek mellett Magyarországon a tavasz folyamán fog elindulni a „Bútorok második élete” elnevezésű kezdeményezés.

Továbbra is azon dolgozunk, hogy úgy bővítsük és alakítsuk ki szolgáltatásainkat, hogy minél több ember számára legyünk elérhetők. Új csatornákba fektetünk, innovatív áruházi jelenlétet tervezünk, és fejlesztjük a digitális platformjainkat, hogy így feleljünk meg vásárlóink elvárásainak

– mondta el Mounia El Hilali, az IKEA regionális kereskedelmi vezetője.

2020-ban külső cégek által üzemeltetett átvételi pontok nyílnak az következő városokban: Pécs, Veszprém, Kecskemét, Debrecen.

A vásárlók maguk választhatják meg, hogy hol és mikor szeretnék átvenni a megrendeléseiket. A házhoz szállítás kényelmes és megfizethető alternatíváját jelenti, ha a vásárló maga viszi haza a termékeket ezekről az átvételi pontokról”

– mondta el Federica Barberis, az IKEA regionális értékesítési vezetője.

Az IKEA tervezi továbbá, hogy az Örs vezér téri és a prágai áruházaknál egyaránt önkiszolgáló csomagátvételi pontokat hoz létre – elképzelések szerint 2020 végéig.

Hat különböző méretű locker közül lehet majd választani, a vásárlók tehát kis méretű termékeket és nagyobb megrendeléseket is kérhetnek majd ide, és a nap bármely órájában elvihetik innen a megrendelt termékeket, nem kell bemenniük az áruház területére, és nem kell várakozási idővel sem számolniuk a csomagátvételi pultnál.

Visszaveszik a használt bútort

A svéd lakberendezési vállalat célkitűzése, hogy 2030-ra teljes mértékben megvalósítsa az úgynevezett körkörös gazdaságot. Ezért minden új termékét úgy tervezi már a kezdetektől, hogy azok más célból felhasználhatók, helyrehozhatók, újrafelhasználhatók, újraértékesíthetők és újrahasznosíthatók legyenek annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb hulladék termelődjön.

Az IKEA helyi szinten két területen kísérletezik. Egyrészt szeretné a veszteségeket elkerülni, és minden keletkezett veszteséget visszaforgatni a gyártási láncába. A cég Magyarországon a tavasz folyamán fogja elindítani a

Bútorok második élete”

elnevezésű szolgáltatását,amely keretén belül vásárlóitól visszavásárolja azokat az IKEA bútorokat, amelyekre már nincs szükségük. Az új szolgáltatás márciusban indul.

Ezeket a bútorokat azután ezen a visszavásárlási áron értékesíti újra a leértékelt árú termékek részlegében (FYND).

Mivel kiállunk termékeink minősége mellett, így az újraeladott, használt bútorokra egy év garanciát adunk. Így biztosítjuk a termékek lehető leghosszabb ideig tartó használatát

– mondja Vladmiír Víšek, az IKEA regionális fenntarthatósági vezetője.

Az IKEA forgalma Magyarországon 20,5%-kal, 90,3 milliárd forintra nőtt. A magyarországi áruházakban több mint 6,7 millió látogató járt, akik közül 3,5 millióan vásároltak is. A magyar vásárlók 37,1 millió terméket vásároltak, és átlagosan 21 783 forintot költöttek vásárlásonként. Szintén sikeresek voltak az IKEA Éttermek és Bisztrók, ahol egy év alatt Magyarországon 4 millió vásárlót szolgáltak ki.

(Forrás: index.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője