2026. január 12., hétfő - Ernő

Hírek, elemzések

Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

468

A felújítás után visszatért eredeti helyére a siófoki kikötő kedvelt látványossága. A Balatont ábrázoló, vízkeringető rendszerrel ellátott, monumentális fémmakett megmentését egy miskolci cég különleges műszaki megoldása tette lehetővé.

A betonba süllyesztett, rozsdamentes acélból készült szerkezetnél az eredeti kivitelezés során felmerült problémák, és a rendszeres vízszivárgás miatt volt szükség javításra. A feladatra olyan specialistát kerestek, aki rendelkezik a rendkívül érzékeny munkához szükséges technológiával. A hiba elhárítását így kézi lézerhegesztéssel lehetett megoldani.

„Ez a feladat igazi technológiai kihívás volt. A hagyományos eljárások, a nagy hőbevitel miatt, elkerülhetetlenül deformálták volna a réteges, vékony fémanyagot, ami a műtárgy teljes pusztulásához vezetett volna. A lézerhegesztés precíziós, alacsony hőterhelésű technológiája volt az egyetlen út a sikerhez” – mondta el Toma Zoltán, a felújítást végző Syrius-Tech Zrt. vezérigazgatója.

A nagy súlyú műtárgyat ki kellett emelni a kikötőből, és egy zárt csarnokba szállították. Itt került sor a több napon át tartó rendkívül precíz, lézeres áthegesztésre. Ezzel a technológiával megszüntették az összes hegesztési hibát és szivárgási pontot. A beavatkozás eredményeként a Balaton-makett visszakerült eredeti helyére, a siófoki mólóra, ahol elvégezték az előzetes vízpróbát is, és várhatóan tavasztól működés közben is megcsodálhatják majd a látogatók.  

A Balaton-makett egy komplex, térképészetileg hiteles, rozsdamentes acélból készült működő műtárgy, amelyen tanulmányozható a siófoki zsilip működési mechanizmusa is.

A 2023-ban elkészült műszaki attrakció megálmodója a balatoni zsiliprendszer nagyszabású felújítását is tervező Korompay Attila és a Térhálózat Design Kft. volt, a műszaki megvalósítás terveinek elkészítése pedig Kenyeres Gábor műszaki tervező nevéhez fűződik.

A 4 méterszer 1,5 méter alapterületű makett súlya mintegy 750 kilogramm. A műtárgy 219 egyedi darabból áll össze. A vártnál nagyobb vízhozam és az időjárás okozta károk miatt idén szükségessé vált a felújítás.

A kivitelezéssel megbízott Syrius-Tech Zrt. magyar cégként több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik a hegesztés-és vágástechnikai szolgáltatások területén.

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Educatio Oktatási Szakkiállítás, 2026. január 8-10.

Educatio Oktatási Szakkiállítás, 2026. január 8-10.

More details
Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

More details
FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

More details
Otthon Start Expo, 2026. január 17.

Otthon Start Expo, 2026. január 17.

More details
Az év magyarországi szállodái – 2025

Az év magyarországi szállodái – 2025

More details
Az airbnb-zés nem szűnik meg, csak átalakul a VI. kerületben

Az airbnb-zés nem szűnik meg, csak átalakul a VI. kerületben

More details
AGROmashEXPO és AgrárgépShow, 2026. január 21-24.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow, 2026. január 21-24.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője