2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Turizmus

Örökségturizmus négy országon keresztül

1438

A környék kézműves tradícióira támaszkodva épít nemzetközi, tematikus programokat az Abaúj Turisztikai Egyesület.

A Kárpáti Élő Hagyományok Útja Magyarországot, Szlovákiát, Romániát és Ukrajnát köti össze a hagyományos, eltűnőben lévő értékeken keresztül. Célja, hogy a túráin résztvevőket közelebb vigye a hagyományos életformához, azok elmeihez, az egyedi kézműves tradíciókhoz.

A tervek szerint ezekbe nemcsak betekintést nyerhet a turista, hanem aktív részesük is lehet, jobban megismerve ezáltal a hely örökségét, közelebb kerülve az ott élők mindennapi életéhez.

A program magyarországi szakasza a Zemplén vidékét illetve Szatmár-Bereget érinti. Felkutatják és összegyűjtik Észak-Magyarország és az Észak-Alföld hagyományos életformáihoz kapcsolódó tevékenységeket, a környék kézműveseit, jellegzetes termékeit, bevonva a közös munkába a turisztikai és gasztronómiai szolgáltatókat is.

szilvaaA környék ikonikus gyümölcse, a szilva

A projektben részt vevő partnerek olyan családi kisvállalkozásokat vagy magánembereket fognak bevonni, akik – elsősorban eldugott területeken – hagyományos gazdálkodással, élelmiszer-előállítással vagy kézművességgel foglalkoznak, és képesek új turisztikai élmények létrehozása érdekében felhasználni saját történeteiket.

A terv fókuszában egy olyan kézműves és hagyományos életformákat bemutató, négy országon át húzódó örökségút kialakítása áll, mely összekapcsolja az érintett területeket, és amelyen végighaladva a látogató egyedi, különleges, eredeti és máshol nem tapasztalható élményekben részesül.

Azt remélik, hogy a helyi, hagyományos tevékenységek és termékek illetve a turizmus összekapcsolásával a Kárpáti Élő Hagyományok Útját bejárók nemcsak különleges nézőpontból – a tradíciókon keresztül – ismerkedhetnek meg a látnivalókban gazdag területekkel, de közvetlenül támogatják a helyi termelőket és hozzájárulnak az érintett területek identitásának erősítéséhez, egyedi értékeinek megőrzéséhez is.

evezMegismertetnék a turistákat a látnivalókban gazdag területekkel

A „52 Carpathian Lifestyle Experiences: Reinventing Traditional Work Cultures” elnevezésű, 24 hónap időtartamú (2019. október 25. – 2021. október 24.) projekt a Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENI Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 keretein belül, az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg.

Forrás: turizmus.com

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője