2025. augusztus 23., szombat - Bence

Eljött az alkalom, hogy újra megmutassák a tudásukat azok akik idáig nem merték vagy nem volt lehetőségük vagy esetleg akik már kipróbálták és újra megmutatnák, hogy mennyit fejlődtek.

1969- ben véget ért a Táncdalfesztiválok legendás, nagy korszaka! Egy aranykor lezárult, hogy 50 év múltán egy világszínvonalú show formájában újjászülessen az Arénában. Az elmúlt három évben, fél évszázad után újra eredeti szimfonikus hangszerelésükben szólaltak meg a Fesztivál legnagyobb slágerei. Teltházas koncerteken állva ünnepelt a közönség. Öröm és boldogság sugárzott az arcokról. Elragadtatott kommentek méltatták a show-t. 2020- ban egy újabb aranykorszak zárul le, január 11-én két koncerttel búcsúzik a közönségtől az 50+éves Táncdalfesztivál szimfonikus show az Arénában. Ne hagyja ki a vissza nem térő alkalmat!

Fellépnek: Zalatnay Sarolta, Késmárky Marika, Poór Péter, Soltész Rezső, Dobos Attila, Solymos Tóni, Koós Réka, Csonka András, Muri Enikő, Vastag Tamás, Ambrus Rita és Derzsi György

Táncdalfesztivál 1969-ben:

(Esemény Menedzser)

 

Generációkon keresztül örökölt, az emberi teljesítőképesség határtalanságában rendületlenül hívő emberfeletti akarat tudta évszázadokon keresztül életben tartani, megőrizni a cirkuszművészetet. Huszonkét évvel ezelőtt egy szakemberekből álló csoport döntése, akarata és hite indította el a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált.

Magyarország első számú turisztikai vására, a 2022-ben 44. alkalommal megrendezésre kerülő Utazás kiállítás számos újdonsággal, fejlesztéssel jelent meg 2019-ben, amelyek a jövőben is formálják az eseményt.

Kassai Lajos és a Kassai Lovasíjász iskola tagjainak főszereplésével világpremier az Arénában. Első alkalommal kerül bemutatásra olyan lovas show műsor, amely a honfoglalás és a keleti lovas népek legendáit állítja színpadra.

Exkluzív felállásban áll színpadra Radics Gigi, Dér Heni, Tolvai Reni, Király Linda a BOK csarnokban december 20-án este nyolctól, négy nappal karácsony előtt. Mind a négy énekesnő a magyar zenei élet állócsillagai közé tartozik. A közönség és a szakma által egyaránt elismert és közkedvelt énekesek ezúttal közösen, egyetlen különleges karácsonyi koncert erejéig, eddig tőlük sosem hallott karácsonyi műsorral állnak színpadra.

A Mikulás idén is ellátogat a Vadasparkba, hogy megajándékozza a nálunk élő állatokat, és természetesen a hozzánk látogató gyermekeket is!

December 1-jén 10 órától az Adventet ünneplik a Kékestetőn, ingyenes családi rendezvénnyel.

Tíz emelet magas óriáskerék, fényfestés, tűzzsonglőrök, szalmalabirintus, szabadtéri jégpálya és számos családi program várja az ünnepekre készülődőket a Tisza-parti városban advent idején.

November közepétől megújult külsővel, s a legkorszerűbb színházi technikával felszerelve várja a látogatókat Kaposvár emblematikus színházának 108 éves, szecessziós épülete.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője