2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Idén nem lesz Detroiti Autószalon, kórházat alakítanak ki a helyszínén

1341

A globális koronavírus-járvány miatt egy újabb autóipari szakkiállítás marad el 2020-ban. Detroitban 1989 óta eddig minden évben megrendezték az Észak-Amerikai Nemzetközi Autókiállítást, idén azonban elmarad a rangos rendezvény.

A Szövetségi Vészhelyzetkezelési Ügynökség (Federal Emergency Management Agency) bejelentette, hogy a világszerte leginkább Detroiti Autószalon néven emlegetett szakkiállítás helyszínén, a 220 ezer négyzetméteres TCF Centerben legalább hat hónapig tábori kórházat rendeznek be.

A mintegy 800 ezer érdeklődőt vonzó amerikai autókiállítást idén június 11. és 26. között rendezték volna meg.A szervezők közlése szerint a következő Detroiti Autószalont 2021 júniusában fogják megtartani.

koronavírus miatt idén március elején elmaradt a Genfi Autószalon, az április eleji New York-i Autószalont augusztus végére tolták, az április végi Pekingi Autószalont pedig egy egyelőre ismeretlen későbbi időpontban tervezik megtartani.

(Forrás: hvg.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője