2024. március 29., péntek - Auguszta

Hírek, elemzések

Önkéntesekkel indítanák újra a vidéki gazdaságot a veszélyhelyzet idején

498

Szervezett diák önkéntességi programot hirdetett a Meló-Diák a veszélyhelyzet idejére az egész ország területén. Az ország legnagyobb iskolaszövetkezete ezzel a kezdeményezéssel azt szeretné elérni, hogy összekösse az önkéntes munkát vállaló diákokat a segítségre szoruló magánszemélyekkel, valamint a nehéz gazdasági helyzetbe kerülő cégekkel.

Hisznek abban, hogy a fiatalok többet akarnak adni, ezért keresik azokat a diákokat, akik önkéntesként kivennék a részüket a vírus elleni védekezésből, miközben felkutatják azokat szervezeteket is, amelyek önkéntesek keresnek. A HelloVidék most mutatja a lehetőségeket!

Országos összefogást kezdeményeztek a diákok a koronavírus-járvány okozta helyzet kihívásainak hatékony kezelésére. A Meló-Diák nagykorú diákok számára teremt szervezett lehetőséget arra, hogy az ország stabilitásának fenntartásában közreműködhessenek. A kezdeményezés az Életerő Program nevet kapta, több okból is: egyrészt a fiatalok ma olyan digitális tudás birtokában vannak, ami fokozottan felértékelődik; másrészt a bennük lévő tettrekészség és a magas fokú szociális érzékenységük arra ösztönzi őket, hogy segítséget nyújtsanak; míg harmadrészt a vírus elleni védekezés leghatékonyabb módszerének tartott izoláció idején nagy hozzáértést biztosítanak az elektronikus és online megoldásokhoz, amelyek tovább működtethetik az oktatást, a gazdaság bizonyos szektorait és az államigazgatást.

Itt az idő, hogy az iskolaszövetkezetekkel kapcsolatban álló 140 ezer egészséges, erős immunrendszerű, nagykorú diáknak szervezetten, közösen teremtsünk lehetőséget arra, hogy az ország stabilitásának fenntartásában közreműködhessenek! A program azt hivatott elérni, hogy összekösse az önkéntes munkát vállaló diákokat a segítségre szoruló magánszemélyekkel, valamint a nehéz gazdasági helyzetbe kerülő cégekkel. A Meló-Diák az egész országra kiterjedő irodahálózatával és évtizedes éves szervezési tapasztalatával biztosít keretet ehhez az együttműködéshez

– tájékoztatott minket az Életerő Programot életre hívó Meló-Diák.

A Meló-Diák országszerte harmincnyolc vidéki irodát működtet. Az Életerő Programhoz helyben, de járvány idején leginkább online érdemes jelentkezni. Diákként a regisztráció kötelezettségmentes, egy egyszerű kérdőív kitöltésével történik, amelyben az önkéntesnek meg kell fogalmaznia, hogy miben tudna segíteni vészhelyzet idején. Ezután a program munkatársaival közösen keresik meg a leghatékonyabb megoldást. A magánszemélyek és cégek ugyanígy, egy regisztráció után kérhetik az önkéntes diákok segítségét többek között korrepetáláshoz, távmunka támogatáshoz vagy bármilyen online munkavégzésre.

Hisszük, hogy a fiatalok életerejével segíthetünk abban, hogy azok a munkahelyek, amik most hetekre, akár hónapokra megüresednek, a veszély elmúltával nagyobb eséllyel várják vissza a megélhetést kereső munkavállalókat

– fogalmazta meg az Életerő Program kapcsán a szervező Meló-Diák központi irodája.

Hozzáteszik, hogy tudják, hogy sokaknak elkél a segítség a magánszemélyektől kezdve, akiknek meg kell oldaniuk a gyermekeik elhelyezését; a cégeken át, akiknek a működéséhez munkaerőre van szükségük; a kisdiákokig, akiknek ismeretlen az önálló elektronikus tanulás. Mellettük számos kisgyerek, általános iskolás, de akár a továbbtanulás előtt álló középiskolás számára is nehézséget jelenthet a távoktatás újdonsága, ami miatt nemcsak felügyeletre, hanem aktív segítségre is szüksége van a tanulásban. A szabad mozgás további korlátozása esetén ráadásul felértékelődik a huszonévesek digitális tudása, akik online módon is képesek segíteni az elektronikus oktatásban lemaradókat és a távmunkában dolgozókat.

Sok diák pedig láthatóan szívesen segítene, ha tud. Egyre több végzős gimnazista, egyetemista jelzi a közösségi felületeken, hogy szívesen vállalna korrepetálást, gyermekfelügyeletet, vagy tudásával segítene. A Meló-Diák arra alapozta felhívását, hogy a nagykorú diákok napi szinten online eszközöket és megoldásokat használnak, és ez a tudás óriási segítség lehet az elektronikus oktatásban, miközben a mérnök és informatikus hallgatók a telekommunikáció eszközeivel online technikai segítséget tudnak nyújtani a veszélyhelyzet miatt otthonukban dolgozóknak is.

Az Életerő Program online felületét március 16-án élesítették, ahol elsősorban azoknak az önkénteseknek a jelentkezését várják, akik szívesen vállalnának a már korábban is említett gyermek-felügyeletet, esetleg digitális tudásukkal segítenék a távoktatás és távmunka eredményes megvalósulását. A veszélyhelyzet idejére az egész országban keresik az önkénteseket.

Forrás: hellovidek.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details