2026. május 23., szombat - Dezső

Új, nonprofit kezdeményezéssel rukkolt elő a Jót(t)eszel csapata, hogy segítséget nyújtson a hazai vendéglátó egységeknek a koronavírus által okozott krízis kezelésében. Missziójuk szerint a tét nem kisebb, mint kedvenc éttermeink és kávézóink túlélése.

Áprilisban engedélyt kaptak a gyorséttermi multik, hogy ismét kinyithassanak Ausztria szerte.

Érdeklődnek hazai és külföldi vendégek a nyári Balaton iránt, aki most szállást foglal, azt bármikor felhasználhatja, és egyben jótékonykodik is. Egy füredi hotel bécsi mintát alkalmaz, erről beszéltek egyebek mellett idegenforgalmi szakemberek.

A hazai turizmus és rendezvényipar megmentése érdekében, figyelembe véve a már megjelent rendeleteket és a vállalkozások visszajelzéseit, aktualizálta a Kormánynak közösen benyújtott javaslatait az MSZÉSZ, a MUISZ, a MaReSz, a MABEUSZ és a VIMOSZ.

Elhalasztják az új debreceni nagyerdei strand május végére tervezett megnyitását a koronavírus-járvány miatt, de több helyen a fenntartók azt remélik, hogy júniustól vagy legkésőbb júliustól – ha óvintézkedések mellett is – fogadhatnak majd fürdőzőket.

Az EU által támogatott és hat uniós tagország részvételével elindult alkalmazás segítségével több UNESCO világörökségi és egyben filmforgatási helyszín is bejárható interaktív módon. Valletta a MovieTravel egyik első próbaútvonala.

Pásztor Anna, Kautzky Armand, Geszti Péter, Lotfi Begi, Ternovszky Béla, Sena- csak néhány név azok közül, akik egy kedves videoüzenetben mondanak köszönetet egészségügyi dolgozóknak, eladóknak, sofőröknek, gyógyszerészeknek, futároknak , mindazoknak, akik nem tehetik most meg, hogy otthon maradjanak.

A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF, BRF) - melynek tagjai: CBRE, Colliers International, Cushman & Wakefield, ESTON International, JLL és a Robertson Hungary – ezúton teszi közzé a 2020 első negyedévére vonatkozó ipari ingatlanpiaci adatait.

A járványügyi helyzet a magától értetődő egészségügyi, gazdasági és szociális következmények mellett teljesen új kihívás elé állítja azokat a vezető pozícióban lévő munkavállalókat is, akiknek a csapata egyik napról a másikra home office-ba települt át, vagy távmunkára rendezkedett be.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője