2024. május 18., szombat - Erik
A GINOP-7.1.9 pályázati program keretében a sátoraljaújhelyi vár, a sárospataki vár és a boldogkői vár konzorciuma 2,65 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. A Boldogkővár alatt megtartott projektbemutató sajtótájékoztatón Szamosvölgyi Péter sátoraljaújhelyi polgármester és Dankó Dénes alpolgármester, Zavodni Ferenc...
A „gerillaszobrok” mesterének, Kolodko Mihálynak újabb alkotása látható az Erzsébetvárosban. Ezúttal Seress Rezsőnek, a világhírű zeneszerzőnek állít emléket a miniszobor. A kis bronz pipában zongorázó Seress Rezsőt ábrázoló szobrocska egy süttői mészkő táblán kapott helyet a zongorista hajdani Akácfa utcai törzshelyénél, a Kispipa vendéglő mellet...
Három új darabbal gyarapodott a budapesti mikroemlékművek száma, melyek Erzsébetváros tereit díszítik. A Kolodko Mihály szobrászművész ötlete alapján született műfaj nem új Budapesten: Parlamenttel szemben Sajdik Ferenc rajzfilmfigurája, a Főkukac, a Várban a Kockásfülű nyúl, a Széll Kálmán téren pedig Mekk Mester figurájára csodálkozhatnak rá az arra járók.
Már dübörög a World Urban Games, vagyis az utcai sportok világjátéka! Szeptember 13-15. között az urbánus sportok szerelmeseit várják az ősz legpezsgőbb sport- és zenei fesztiválján. A budapesti Régi Nagyvásártelepen debütáló multisport esemény garantáltan gondoskodik az adrenalinról egész hétvégén.
Szeptember 21-én újra felgördül az a bizonyos függöny a látogatók előtt a Miskolci Nemzeti Színházban. Este 8 órától egészen éjfélig ismét lehetősége lesz a közönségnek betekinteni a teátrum kulisszái mögé, ahol nyílt próbákkal, színházi titkokkal és meglepetésekkel várjuk az érdeklődőket. Három előadás próbájába is beleshetnek a látogatok szeptember 21-én...
Az MSV nemzetközi gépipari szakvásár a legnagyobb ipari vásár a Cseh Köztársaságban, sőt egész Közép- és Kelet-Európában, egyúttal pedig a Brnói Vásárvállalat vásárnaptárának legfontosabb eleme.
Cinege Teljesítménytúráink 2019-ben rendhagyó módon ősszel kerülnek megrendezésre! Idén több táv közül is lehet majd választani. 1./ Cinege 15 (Siófok-Zamárdi); 2./ Cinege 25 (Siófok-Zamárdi); 3./ Zamárdi-kör (Zamárdi) A túrát teljesítők a célban oklevelet, kitűzőt, élelmet az ellenőrző pontokon gyümölcsöt, édességet, védőitalt kapnak. Gyere és ismerd meg a környék erdőit!
A négycsillagos, nyolszintesre tervezett szállodában összesen 149 szobát és 476 darab parkolóhelyet alakítanak ki. A négycsillagos, nyolcszintesre tervezett hotel tartófala, a födémek és lépcsők már elkészültek egy korábban félbehagyott építkezésben. A Market Építő Zrt. most folytatja a munkát nettó 6,742 milliárd forintos szerződéses értéken – számol be a Magyar Építők.
Különleges programjai mellett igazi látványos attrakcióval várja a látogatókat szeptember második hétvégéjén a Budakeszi Vadaspark. A pénteki Éjszakai Kalandtúrán és a vasárnapi Erdei Piacon kívül a hét utolsó napján kecskeügyességi bemutatót láthatnak az érdeklődők. A programok a belépő árán felül ingyenesen látogathatók.
A METRO PROPERTIES, a METRO AG ingatlanvállalata 11 Cash & Carry üzleteit értékesítette Lengyelországban, Magyarországon és a Cseh Köztársaságban egy eladás-visszabérlés ügylet keretén belül. A portfóliót a FLE GmbH, a francia LFPI Group leányvállalata vásárolta meg - értesült az OGH hírügynökség.
Ahogy egyre hűvösebbre és esősebbre fordul az idő, sokan egyre kevesebb időt töltenek a szabadban. Pedig ősszel, amikor a fák lombkoronája sárga, vörös és rozsdabarna színeket vesz fel, a természet csodás látványt nyújt. Megfelelő öltözékkel és felszereléssel ilyenkor sem kell lemondanunk a kirándulásokról.
Gondolt már arra, hogy egy jó reklámszövegen milyen sok múlik? A hatékony marketingüzenet megkülönbözteti a céget a versenytársaitól, a terméket a hasonló árucikkektől vagy szolgáltatásoktól, és tájékoztatást ad a vásárlás lehetőségéről. A legfontosabb feladat azonban mégsem a tájékoztatás, hanem a vásárlásra, megrendelésre ösztönzés.
Kalocsa két hungarikummal büszkélkedhet: szeptember 13–14-én a fűszerpaprika mellett a helyi népművészet is reflektorfénybe kerül. A városba látogatók az Érsekkertben ismerkedhetnek meg a paprikatermesztés hagyományával, a paprikás ételek ízharmóniájával, valamint a paprikához is fűződő népművészeti örökséggel.
Siófok félmilliárd forint kormányzati támogatást kap a tóparti Rózsakert és a siófoki kikötő környezetének felújítására - jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója. A frekventált helyen lévő Rózsakertet azért kell megújítani, hogy XXI. századi körülmények fogadják az idelátogatókat.
|
Milánóban mutatták be a legújabb trendeket.A fenntarthatóság…
Rihanna, Björk, Whitney Houston, Janelle Monáe, Tina…
2024. május 18-án rendezik meg a Bogácsi…
Az esemény apropójából új oldalát mutatja meg…
2024. május 17-20. között huszonkettedik alkalommal rendezik…
Az izlandi parlament új törvényt fogadott el…