2026. január 18., vasárnap - Piroska

Archívum

Mikroemlékművet kapott Rejtő 14 karátos autója

452

karatHárom új darabbal gyarapodott a budapesti mikroemlékművek száma, melyek Erzsébetváros tereit díszítik. A Kolodko Mihály szobrászművész ötlete alapján született műfaj nem új Budapesten: Parlamenttel szemben Sajdik Ferenc rajzfilmfigurája, a Főkukac, a Várban a Kockásfülű nyúl, a Széll Kálmán téren pedig Mekk Mester figurájára csodálkozhatnak rá az arra járók.

Erzsébetvárosban eddig a K11 Művészeti és Kulturális központban Harry Houdini, a Dohány utcában pedig Herzl Tivadar elevenedett meg miniszobor formájában.

Augusztus végén 3 újabb alkotással gyarapodott a mikroszobrok száma, amelyek Erzsébetváros kiemelkedő személyiségeinek és jellegzetességeinek állítanak emléket.

Az új alkotások között van a New York-palota legendáját felelevenítő búvár szobor, a Bethlen Gábor téren elhelyezett Noé bárkája és a Hevesi téren Rejtő Jenő regényének legendás 14 karátos autója.

A New York Kávéház történetének egyik közkedvelt eleme, hogy a nyitás után állítólag Molnár Ferenc a kávéház kulcsát ünnepélyesen a Dunába dobta, hogy a kávéház soha többé ne legyen zárva. A mini emlékmű ennek a mítosznak állít emléket a Dohány utcában.

rejto

A kávéház közelében, egy tűzcsap formájú posztamensre egy kisméretű búvár („békaember”) került, aki egy, a saját arányaihoz képest jóval nagyobb méretű kulcsot – minden bizonnyal a New York Kávéház kulcsát – tartja a kezében.

A Noé bárkája miniszobrot a Bethlen téren, az Állatorvosi Egyetem közelében helyezték el, utalva ezzel a bárkán helyet kapott állatokra.

A szobor kialakítása lehetőséget ad arra, hogy az özönvíz végét jelző szivárvány is megjelenhessen: a bronz bárkán úgy alakította ki a művész az ablakokat, hogy azon a napfény (vagy annak hiányában akár egy telefon zseblámpa funkciójával előídézett fénysáv) „szivárvány” hatást keltsen.

Rejtő Jenő szülőháza közelében, a már meglévő kőpárkányra installálta Kolodko Mihály az írói életmű talán legismertebbé vált 14 karátos autóját.

Mivel az autó Rejtő művében 14 karátosként szerepel, ezért a bronz alapanyagot néhány helyen szimbolikus, időtálló aranyozással látta el a szobrászművész. A Rejtő könyvek idejét megelevenítő autó az ívelt kőpárkányra szerelve a gyorsaság, a száguldás képzetét kelti.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Interaktív séta a Magyar Zene Házában

Interaktív séta a Magyar Zene Házában

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

More details
Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője