2025. május 8., csütörtök - Mihály

Archívum

CINEGE Teljesítménytúrák, 2019. szeptember 21.

387

cinturCinege Teljesítménytúráink 2019-ben rendhagyó módon ősszel kerülnek megrendezésre! Idén több táv közül is lehet majd választani. 1./ Cinege 15 (Siófok-Zamárdi); 2./ Cinege 25 (Siófok-Zamárdi); 3./ Zamárdi-kör (Zamárdi) A túrát teljesítők a célban oklevelet, kitűzőt, élelmet az ellenőrző pontokon gyümölcsöt, édességet, védőitalt kapnak. Gyere és ismerd meg a környék erdőit!

 Cinege 15

Az első ellenőrzőpontig a két táv, 15, 25-ös együtt halad. A Rajtból kijövet balra fordulunk, és végig megyünk a Nefelejcs utca végéig. Ott balra fordulunk a Déli utcára. Egyenest megyünk a Szekrényessy utcáig. A saroknál jobbra fordulunk, balra a Kiss Szilárd Kézilabdacsarnok. Az M7-esen átívelő híd után rögtön jobbra, a P sáv jelzést követjük. Végig az autópálya mellett haladunk, majd az út végén, a fás résznél balra tartunk. A fásterület végén jobbra kanyarodik utunk. Egy hosszú völgybe érünk, aminek a végén jobbra tartva, egy lovarda mellett érünk az első e.p-hoz. (Töreki). Itt elhagyjuk a P jelzést, Ny felé a műúton haladunk az útkereszteződéséig. Itt jobbra fordulunk! A Z jelzésen haladunk, balról a Töreki tavak. Hamarosan elérünk egy madár-megfigyelőhelyhez. Balra fordulunk, tavak között, majd fel a dombra, balkéz felől hatalmas diófás. Egyenesen megyünk – a S+ elmegy tőlünk jobbra -, de mi tartjuk a Ny-i irányt. Lassan elérjük a következő e.p-t (Endrédi-tavak). Itt kettéválik a 15 km-es és a 25 km-es táv. Az Endrédi tavaktól jobbra tartunk, egy hosszú poros úton. Aszfaltos útra kiérve, balra fordulunk. Egy hosszú, nyílt terep következik. Az M7-es alatt átmegyünk, tovább egyenesen a főútig. Ott óvatosan átmegyünk a főúton, jobbra tartunk, majd 200 méter után balra felkapaszkodunk az Emlék-kereszt e.p.-hez. Innen észak felé, Zamárdi irányába vesszük utunkat. A Magyar ház utca visz el a templomig, mögötte az iskola, a CÉL.

 Cinege 25

Az első ellenőrzőpontig a két táv, 15, 25-ös együtt halad. A Rajtból kijövet balra fordulunk, és végig megyünk a Nefelejcs utca végéig. Ott balra fordulunk a Déli utcára. Egyenest megyünk a Szekrényessy utcáig. A saroknál jobbra fordulunk, balra a Kiss Szilárd Kézilabdacsarnok. Az M7-esen átívelő híd után rögtön jobbra, a P sáv jelzést követjük. Végig az autópálya mellett haladunk, majd az út végén, a fás résznél balra tartunk. A fásterület végén jobbra kanyarodik utunk. Egy hosszú völgybe érünk, aminek a végén jobbra tartva, egy lovarda mellett érünk az első e.p-hoz. (Töreki). Itt elhagyjuk a P jelzést, Ny felé a műúton haladunk az útkereszteződéséig. Itt jobbra fordulunk! A Z jelzésen haladunk, balról a Töreki tavak. Hamarosan elérünk egy madár-megfigyelőhelyhez. Balra fordulunk, tavak között, majd fel a dombra, balkéz felől hatalmas diófás. Egyenesen megyünk – a S+ elmegy tőlünk jobbra -, de mi tartjuk a Ny-i irányt. Lassan elérjük a következő e.p-t (Endrédi-tavak). Itt kettéválik a 15 km-es és a 25 km-es táv. Az Endrédi tavaknál balra fel a dombra. A gerincen megyünk, majd a domb déli oldalán le, a szalagokat követve, egy gáton átmenve átérünk a tavak másik oldalára. Balra tartunk a Z sávon, majd az útkereszteződésnél jobbra. Egyenesen megyünk Ny-i irányba a poros úton felfelé. A meredek kaptató után kiérünk az országútra. Átmegyünk óvatosan a másik oldalra, egyenesen be a faluba, majd 200 m után fordulunk be balra, a Kossuth utcára. Az utca végén balra tartunk a Fő utcán, majd 150 m után jobbra fordulunk a Szabadság utcára. 100 m után balkéz felől vár a következő e.p. (Közösségi Ház). A Közösségi Háztól eljövet balra tartunk. A templom balra, de mi jobbra kanyarodunk egy kis földúton. A szalagozást követve eljutunk egy meredek szurdokba. A szurdokból kiérve egyenes haladunk az M7-es irányába. Keresztúthoz érkezünk, ahol jobbra fordulunk, majd kb. 500 méter után balra kanyarodik az út, és szembe találjuk magunkat az autópályával. Az M7-es másik oldalán betérünk az erdőbe, és rögtön jobbra fordulunk. Ezen az erdei úton haladunk északi irányba, a szalagokat követve, mígnem elérünk a következő e.p-ig, a Vaskeresztig. A Zamárdikörön lévőkkel itt tudunk találkozni, hisz innen együtt visz az út tovább. Leereszkedünk a Z+ jelzésen egy betonútra. Itt jobbra fordulunk, a műúton haladunk. A sorompónál újabb e.p. Horváth József emlékköve. Jobbra kanyarodunk, elhagyva a műutat. A Csikászó-dűlő szélén haladunk, a szalagozást követve. A Tihanyi- félsziget látványában gyönyörködve elérünk a „Római útig”. Itt jobbra fordulunk Zamárdi irányába, a S és Z jelzést követve. Nemsokára teszünk egy kitérőt jobbra fel a S jelzésen az e.p-hez (Zamárdi Kilátó). Innen le az aszfaltos úton, majd jobbra a Z jelzésen. Ezen az úton érünk vissza a CÉLba: a Zamárdi Általános Iskolába.

Zamárdi-kör

Rajt a Zamárdi Általános Iskola. Az iskola udvarából kijövet jobbra fordulunk. Mindjárt az első útkereszteződésnél balra fordulunk a Magyar ház utcába. Ez kivezet a településről. A műút elfogy, de mi egyenest megyünk a földes úton, míg el nem érjük az e.p-t (Emlék-kereszt). Innen Ny-i irányba vesszük utunkat, és nemsokára elérünk az erdő széléhez. Az erdőnél balra fordulunk, rá a S sáv jelzésre. Ez a jelzés visz el az e.p-ig (Vaskereszt). Leereszkedünk a Z+ jelzésen egy betonútra. Itt jobbra fordulunk, a műúton haladunk. A sorompónál újabb e.p. Horváth József emlékköve. Jobbra kanyarodunk, elhagyva a műutat. A Csikászó-dűlő szélén haladunk, a szalagozást követve. A Tihanyi-félsziget látványában gyönyörködve elérünk a „Római útig”. Itt jobbra fordulunk Zamárdi irányába, a S és Z jelzést követve. Nemsokára teszünk egy kitérőt jobbra fel a S jelzésen az e.p-hez (Zamárdi Kilátó). Innen le az aszfaltos úton, majd jobbra a Z jelzésen. Ezen az úton érünk vissza a CÉLba: a Zamárdi Általános Iskolába.

Időpont: 2019. szeptember 21.
További információk: cinegetura.simplesite.com

(Esemény Menedzser)

 

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

More details
Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

More details
Rododendron virágzás a Jeli Arborétumban, 2025. május 18-ig

Rododendron virágzás a Jeli Arborétumban, 2025. május 18-ig

More details
Gizella Napok Művészeti Fesztivál, 2025. május 5-11.

Gizella Napok Művészeti Fesztivál, 2025. május 5-11.

More details
Floralia – Római tavaszünnep, 2025. május 10-11.

Floralia – Római tavaszünnep, 2025. május 10-11.

More details
Kevi Juhászfesztivál, 2025. május 9-11.

Kevi Juhászfesztivál, 2025. május 9-11.

More details
Simontornyai várnapok - középkori forgatag, 2025. május 9-10.

Simontornyai várnapok - középkori forgatag, 2025. május 9-10.

More details
Fehérvári Halünnep, 2025. május 10.

Fehérvári Halünnep, 2025. május 10.

More details
Szamócás Vásári Forgatag, 2025. május 10.

Szamócás Vásári Forgatag, 2025. május 10.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője