2026. május 24., vasárnap - Eszter

Két zeneszerző-géniusz, tizenegy koncert, felemelő zenei élmények egész nap, online! A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa tizennegyedik közös zenei maratonján, február 6-án ezúttal Liszt és Berlioz művei csendülnek fel, közülük is igen változatos merítés.

Döntött a BVV Trade Fairs Brno vezetősége: az IDET Nemzetközi Védelmi és Biztonságtechnikai Szakvásár rendhagyó időpontban, 2021. október 6-8. között kerül megrendezésre. Az új időpont nem ütközik hasonló ágazati eseményekkel sem Csehországban, sem külföldön.

Ha már Joe Biden elnöki beiktatásán mémmé vált Bernie Sanders, a demokrata szenátor kihozta a legtöbbet a helyzetből. A róla készült képet – ami azóta meghódította az internetet – pólókra és pulóverekre nyomtatta, piacra dobta, és egy hét alatt közel 2 millió dollárt szedett össze. A pénzt jótékony célra ajánlotta fel.

A koronavírus járvány második hulláma még nem ért véget, és kormány intézkedéseit látva a úgy tűnik, hogy a turizmus és a vendéglátás nagyon nehéz időszaknak néz elébe. Ezzel kapcsolatban azonban sokakban merül fel az a kérdés is, hogy a jelenlegi helyzetben megéri a munkáltatóknak és persze a munkavállalóknak a SZÉP kártya?

A hétórai boltzár és a nyolc óra utáni kijárási korlátozás kitolását, illetve a vendéglátóhelyek részleges nyitását szorgalmazzák többen is. Sokan azonban, érvekkel alátámasztva, ellenzik.

A tárlat az intézet Andrássy úti Platán Galériájában látható február végéig.

A napokban kerül a hazai gyógyszertárakba az első, otthon is használható Covid-gyorsteszt. A svájci Biosynex termékével ujjbegyvérből beazonosítható a tünetes betegek fertőzöttsége, a múltbeli, már lezajlott fertőzés, illetve az oltottak védettsége.

Egyértelműen érezhető színvonal-emelkedést eredményeztek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megvalósult fejlesztések – ez derült ki a 2020 utolsó negyedévében végzett nemzetközi utaselégedettségi felmérésből (ASQ).

A Francia Alpokban található kisváros, Valloire 38. alkalommal rendezte meg nemzetközi hószobrász versenyét, melyen idén is a világ legjobb művészei vettek részt, 15 csapatban.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője