2026. július 3., péntek - Kornél

Turizmus

Idén összeér két biciklis nagyprojekt

622

A legjelentősebb hazai kerékpáros fejlesztések közé tartozó beruházások Balatonakarattyánál kapcsolódnak össze. A Veszprém megyei település térségében idén mindkét projektben elkészül egy-egy új szakasz.

A főváros és a magyar tenger közötti kerékpárút kivitelezése ebben az esztendőben 2,9 milliárd forintból folytatódik. A tervek szerint 2021 második felében átadják a teljes Budapest-Etyek szakaszt, a Székesfehérvár bevezetőt és a 710-es főúttól Balatonakarattyáig tartó szakaszt.

A tervek szerint nyárig dolgoznak majd a kivitelezők a Balatoni Bringakör egyes déli parti részein. Összesen 1,3 milliárd forintból számos építési engedélyköteles szakasz újul meg Balatonakarattya, Balatonvilágos, Siófok, Zamárdi, Szántód, Balatonszárszó, Balatonőszöd, Balatonlelle településeket érintve. A kivitelezések befejeztével a Balatoni Bringakör korszerűsítése Balatonakarattyától Balatonlelléig elkészül.

Várhatóan 2021 tavaszán folytatódnak a meglévő lakóutcák lokális vagy teljes felületű burkolatjavításait, táblázását és burkolatjel-festését magukba foglaló nem-engedélyköteles fejlesztések a Balaton északi partján, Balatonkenesétől Gyenesdiásig. Megkezdődnek a Bringakör első északi engedélyköteles szakaszainak munkálatai is Tihany-Örvényes és Balatonkenese-Balatonfűzfő között. Ősztől pedig a tókerülő kerékpárút még hiányzó egyetlen szakaszának kivitelezése is megindulhat Balatonrendesen.

Az EuroVelo 6 nemzetközi hálózat részeként 2021-es átadással színvonalas kerékpáros kapcsolat létesül Budapest és Dunakeszi között. Győrből Pannonhalmáig biciklin juthatunk el, miután az idegenforgalmi főszezonra 1,8 milliárd forintból kiépül a közel 18 kilométeres kerékpárút. Jó minőségű, vadonatúj szakaszokon kerekezhetünk Vámospércs és Nyírábrány, a román határ között és a tokaji Erzsébet királyné Tisza-hídon át is.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „2010 óta mintegy 1600 kilométer új kerékpárút épült Magyarországon. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásaiban idén további 95 kilométeren látnak neki a munkálatoknak a vállalkozók. A kivitelezők 2021-ben a Budapest-Balaton összeköttetés összes szakaszán dolgoznak majd. Az év elején a sikeres uniós forráslehívás érdekében több mint 1000 kilométernyi fejlesztés előkészítése kezdődhet meg. A kerékpározható hálózat teljes hossza 2030-ra megközelíti a 15 ezer kilométert.”

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details