2026. július 1., szerda - Annamária

Hírek, elemzések

A Hungaroring közel 200 napra van lekötve idén

520

Idén közel 200 napos hasznosításra van lekötve program a mogyoródi versenypályán – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatója.

"Reméljük, hogy teljes idényt tudunk lebonyolítani. A tavalyi év nagy tanulság volt, mert a külföldi turistákból élünk, így gyakorlatilag az összes bevételünktől elestünk" – fogalmazott csütörtökön az M4 Sport Sporthíradóban a sportvezető.

Gyulay az előző esztendőt nehéznek nevezte, mert "a világ mással volt elfoglalva", nem az autóversenyekkel. Arra ugyanakkor nagyon büszke, hogy a Forma-1-ben 2020-ban az első versenyek egyikét a Hungaroringen rendezték. Szerinte kifejezetten "jól szerepeltek".

"Korai még az idei protokollról beszélni" – jelentette ki Gyulay a koronavírus-járvány kapcsán.

A vezérigazgató arról is beszélt, hogy a Hungaroringnek 2027-ig van szerződése Forma-1-es futam rendezésére, de ez "remélhetőleg meg lesz hosszabbítva". Ennek érdekében felújítás előtt áll a 220 méter hosszú főépület, amely elmondása szerint "gyakorlatilag elavult". Hozzátette, emellett folyamatosan megújulnak a lelátók és a kiszolgáló létesítmények is.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője