2025. augusztus 18., hétfő - Ilona

A manufaktúra egy izgalmas, 3D-s, virtuális túrát szervez a nagyközönség számára, amely február 22-től lesz látható a társaság honlapján. A porcelán születésétől a festésen át, érdekes videofilmeket nézhetnek meg a látogatók, akik a termékekre kattintva érdekes információkhoz is juthatnak a 2021-es újdonságokról.

Nemes Márton négy éve él és dolgozik Londonban. Bár még csak 34 éves, a képeit már most milliókért vásárolják meg a gyűjtők.

Több városban is oltópontokat jelöltek ki Horvátországban a 65 évesnél idősebbek és krónikus betegek beoltására - írta vasárnap a helyi sajtó.

A három tartóoszlopot rejtő labirintusos polcrendszer adja a bababolt varázslatos báját.

Csaknem harminc százalékkal többen jelentkeztek a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által kiírt, a fiatal művészek pályakezdését megkönnyítő állami ösztöndíjakra, mint egy évvel ezelőtt – közölte a szervezet.

Augusztus 20-ától lehet megnézni a Budavári Palota elsőként rekonstruált, díszes történelmi szobáját, a Szent István-termet. A különleges látványosságnak és a hozzá kapcsolódó kiállításnak helyet adó épületrész, a déli összekötő szárny szerkezetépítési munkálatait befejezte a Várkapitányság.

Húsvétváró program indul a magyar lakta területeken élők részére, melynek célja, hogy egy virtuális és egy valós kiállításon is bemutassák, milyen hímes tojások készülnek az ünnepre.

Noha a magyar „mirelit" szót valószínűleg mindenki ismeri, de talán kevesebben tudják, hogy a szó egy vállalat rövidítéséből keletkezett. A MIRELITE, több változás után, máig ismert márka a hazai boltokban, de a fagyasztott élelmiszerek piacán nemzetközi jelentőséggel is bír a gazdaságtörténetben.

A május elsején, a Reök palotában nyíló rangos országos kulturális eseményre március 31-ig küldhetik be a művészek alkotásaikat.

A 747 Max-gépek tragikus balesetei után a Boeing újabb géptípusával vannak problémák.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Varázsliget, augusztus 19-20.

Varázsliget, augusztus 19-20.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője