2025. november 13., csütörtök - Szilvia
A most lezárult felújítási projekt fő célja az értékmentésen túl a turisztikai hasznosítás, a kultúra közvetítése, egyben a turisztikai ágazat visszaépítésének segítése is, de kiemelten Zemplén épített és természeti örökségének bemutatása a Károlyi-család egykori birtokának fókuszába helyezve.
Megoszlanak a szakmai vélemények arról, hogy pontosan hány éves kortól érdemes angolt tanulnia a gyerekeknek, de nagy általánosságban azzal mindenki egyetért, hogy iskolai környezetben legkésőbb 10 éves korig szabad várni vele.
A TriGranit fejlesztésében épülő Millennium Gardens az akadálymentességet vizsgáló Access4you arany fokozatú minősítését érte el a projekt kiviteli tervei alapján - értesült az OGH hírügynökség.
280 millió forintból Balatoni Kulináris Műhelyt alakít ki a leendő szakácsok, vendéglői felszolgálók, cukrászok korszerű képzése érdekében a Siófoki Szakképzési Centrum (SSZC) Krúdy Gyula Gimnáziuma és az SSZC ernyője alá tartozó marcali Hikman Béla Szakképző Iskola.
Háromnapos Állat- és Növényszeretet Fesztivállal ünnepli péntektől hétfőig az állatok világnapját a Fővárosi Állat- és Növénykert.
A Márciusi Ifjak 12 pontjukban követelték egy önálló jegybank létrehozását. A Magyar Nemzeti Bank e jeles nap évfordulóján 2022. március 15-én nyitja meg az egykori Postapalota Széll Kálmán téri épületében az Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont kapuit a nagyközönség előtt.
A Hankook Tire Magyarország Kft. 2021. október 1-jén új formában hirdeti meg a Hankook Oktatási Pályázati Programot (HOPP). Idén a program a pedagógusok előtt tiszteleg, hiszen a 2020/2021-es tanév során váratlanul bevezetett digitális oktatáshoz alkalmazkodni olyan kihívást állított a tanárok elé is, amely magasszintű szakmaiságot és felkészültséget igényelt.
Idén is szeretettel várja a rendezvényszervezőket, üzleti utaztatókat és a cégek rendezvényszervezésért felelős munkatársait a MICE Business Day üzleti turisztikai workshop. B2B tárgyalások, izgalmas előadások és korlátlan networking lehetőség! Regisztráljon most!
A járvány miatt örökre átalakul az, ahogy repülővel utazunk: az érintésmentes és okos szolgáltatásoké a főszerep a légiközlekedésben - hangsúlyozza az Emirates légitársaság. Az Emirates érintésmentes utasfelvételi és poggyászleadó pultjai 2020 szeptemberében debütáltak a Dubaji Nemzetközi Reptéren (DXB). A 32 önműködő poggyászleadó kioszkot és a 16 check-in kioszkot az utasok mobiltelefonjaikkal vagy tabletjeikkel irányíthatják, anélkül, hogy meg kellene érinteni a képernyőt.
A gombák különleges világába tekinthetnek be azok, akik vasárnap ellátogatnak a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjébe a gombásznapra – tájékoztatta Németh Anikó igazgató az MTI-t.
Észak-magyarországi, a környék legnagyobb befogadóképességű szállodájával bővül a Hunguest Hotels portfóliója. Az OPUS Global Nyrt-hez tartozó Hunguest-lánc már vételi szándéknyilatkozatot tett a négycsillagos házra.
Az “Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás első öt napja során már több mint 70 ezren látogattak el a Hunexpóra, eddig több mint 50 ezer diák regisztrált a Fátyol iskolaprogramra, közülük szerda délutánig már több mint 250 iskolás csoport és 10 ezer diák el is látogatott a rendezvényre.
Október 1. és 3. között ismét megrendezik a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében című programot. Pénteken Gyulán, szombaton Gyula-Városerdőn, vasárnap pedig a határ túloldalán, Nagyvárad közelében várják a közönséget.
|
|
Lépj be a PIXITY világába, ahol a…
November közepétől újra ünnepi fénybe borul Budapest…
A K-Comics World kiállítás a koreai képregények…








