2021. december 7., kedd - Ambrus

Promóció

Sütemény ihlette az Év szaloncukrát

82

A gödöllői Sulyán Cukrászda "Egy falat Mennyország" sütemény szaloncukor-verziója nyerte el Az év szaloncukra 2021 címet; az idén második alkalommal civil kezdeményezésként megrendezett versenyre a gyártók összesen 152 ízt neveztek.

A piac változásait és a fogyasztói igényeket figyelembe véve határozták meg idén a kategóriákat, melyek összeállításában a Magyar Édességgyártók Szövetsége nyújtott segítséget - mondta el Az év szaloncukra keddi online eredményhirdetésén Kovács Ádám és Kovács Gergely, a Szeretem a csokit YouTube-csatorna videós párosa, a verseny két ötletgazdája. A verseny 9 kategóriájának a zsűrizésben több, mint 150 kóstoló segített. A megmérettetésre az összes magyarországi gyártó meghívást kapott, akik szabadon dönthettek, hogy részt vesznek-e a versenyben és a teljes szaloncukor-kínálatukból hányat indítanak el. Az év szaloncukra díj mellett a kézműves termékek külön is "megmérkőztek", továbbá idén is megjelent a hozzáadott cukrot nem tartalmazó szaloncukrok kategóriája, valamint versenyt indítottak az alacsonyabb árú kategória jelöltjeinek is. Külön díjazták a legkedveltebb ízek legjobbjait, valamint a legjobb új ízt is.

Az év szaloncukra díj győztese a gödöllői Sulyán Cukrászda Egy falat Mennyország sütemény szaloncukor-verziója lett, amit az Eucharisztikus Kongresszus süteményének választott sütemény ihletett. A második helyen a Demeter Chocolate jamaicai feketekókuszos fehércsokis szaloncukra végzett, a harmadik pedig idén is a Stühmer pisztáciakrémes szaloncukor lett. Az év kézműves szaloncukra idén a gödöllői Sulyán Cukrászda fehércsokoládés, roppanó kekszes trüffel szaloncukra, a második helyezett a Demeter Chocolate Jamaicai feketekókuszos szaloncukra, harmadikként pedig a gyulai Kézműves Cukrászda sós-karamella szaloncukrát rangsorolták a kóstolók. A cukormentes kategória első helyezettje a maklári Stühmer mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé szaloncukra lett, a második helyezett a Lissé Kft. Aranygaluska ízű szaloncukra, a harmadik helyezett pedig a Stühmer narancsos szaloncukra lett.

suhaly

Az alacsonyabb árú (599 forint/100gramm alatti) szaloncukrok közül első helyen végzett a TESCO banános-ropogós és málnás-robbanócukorkás szaloncukra, második helyen végzett a LIDL hozzáadott cukor nélküli fehércsokis eper és sárgabarack ízű szaloncukra, a harmadik helyet pedig a Nestlé Boci meggyes zselés szaloncukra nyerte el. A legkedveltebb ízek kategóriákban csak egy-egy győztest hirdettek. A legjobb marcipános szaloncukor az orosházi Hóvirág Fagylaltbár vörösboros-aszaltszilvás, marcipános szaloncukra, a legjobb karamellás szaloncukor a keszthelyi Sütibbolt ropogós ostyás sós-karamellje lett, a legjobb mogyorós szaloncukor a Stühmer piemontei mogyorós szaloncukra, a legjobb kókuszos szaloncukor a Demeter Chocolate idén háromszoros díjnyertes jamaicai feketekókuszos szaloncukra, míg a zselés szaloncukrok közül címvédőként a múlt évi nyertes, a Choco Garden meggyes zselés szaloncukra lett a győztes. Az idén először megjelenő új ízek közül a Boci meggyes zselés szaloncukra végzett az élen.

Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke elmondta: a koronavírus-járvány miatt az elmúlt év első felében erőteljes visszaesést tapasztaltak az édességiparban, 25 százalékkal esett vissza a fogyasztás. A visszaesés szerencsére csak átmeneti jelenség volt, az év második felére nőtt a fogyasztás, karácsonyra a piac visszarendeződött. Idén, az első bolti visszajelzések alapján erősebb a fogyás szaloncukrokból és csokimikulásokból, mint tavaly. Kiemelte azt is, hogy 2021-ben az alapanyagok ára jelentősen emelkedett, ez megmutatkozik az édességek árában is. Beszélt arról is, hogy felméréseik szerint egyre többen keresik a minőségi szaloncukrokat. A hungarikumnak számító szaloncukorból Magyarországon évente 3500 tonnát adnak el. Egy-egy háztartásban évente 1 kilónyi szaloncukrot vásárolnak és továbbra is a legkedveltebb ízek a piacon a zselés, a marcipános, a kókuszos, a karamellás és a csokoládékrémes.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

30% Black JONNESWAY!!!

Tipp

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Videón, ahogy elrabolták a télapót

Videón, ahogy elrabolták a télapót

More details
Új szárnnyal bővül a Hotel Visegrád

Új szárnnyal bővül a Hotel Visegrád

More details
Megnyílt a Balaton legnagyobb műjégpályája

Megnyílt a Balaton legnagyobb műjégpályája

More details
Programkavalkád Hévízen az év utolsó hónapjában is

Programkavalkád Hévízen az év utolsó hónapjában is

More details
Egy hét az omikronnal: a Wizz Air és a hazai rendezvényszervezők már nyögik a hatását

Egy hét az omikronnal: a Wizz Air és a hazai rendezvényszervezők már nyögik a hatását

More details
Látványos mesedarabbal készül az ünnepekre a Recirquel Társulat

Látványos mesedarabbal készül az ünnepekre a Recirquel Társulat

More details
Idén is megnyílik a mézeskalács-kiállítás Vácrátóton, 2021. december 9 - 12.

Idén is megnyílik a mézeskalács-kiállítás Vácrátóton, 2021. december 9 - 12.

More details
Dzsungeltúra a télben

Dzsungeltúra a télben

More details
Koncerthelyszínből korcsolyapálya: Budapest Park Jégvilág

Koncerthelyszínből korcsolyapálya: Budapest Park Jégvilág

More details