2025. szeptember 12., péntek - Mária
Röviden: semmi jót. Vesztes mindenki: az ukrán és az orosz múzeumok, és azok az intézmények is, amelyek más országokban részesei a múzeumok nemzetközi együttműködésének. Ma csak egy pillanatképet lehet felvázolni; a mérlegkészítés ideje, úgy tűnik, még nagyon messze van.
A március 15-18. közötti cannes-i kiállításon a világ több mint száz országából 25 ezer vezető szakember és befektető vesz részt.
Jelentős érdeklődés mellett mutatkoznak be a magyarországi ingatlanfejlesztések az 1990 óta évente megrendezésre kerülő MIPIM-en, az ingatlanszakma egyik legrangosabb nemzetközi kiállításán március 15-18. között Cannes-ban.
A próbák február elején kezdődtek Los Angelesben, Odesszában, Essenben és Berlinben. A filmzene rocksztárja végre visszatért a nagy showszínpadra.
Az utóbbi években sokan arra a következtetésre jutottak, hogy nem feltétlenül az anyagi javaktól, hanem inkább az élményektől lesznek mosolygósabbak. Ezzel összhangban pedig egyértelművé vált, hogy az egyik leggyakoribb, boldogsághoz vezető élményként említett tevékenység nem más, mint az utazás.
A Hagyományok Háza hivatásának tekinti a tárgyalkotó népművészethez kapcsolódó szakmai képzés fenntartását és annak minél szélesebb közönség számára a részletes bemutatását.
A Neumann Társaság több hónapos, intenzív szakmai részvételével valósult meg a Millenáris Álmok Álmodói 20 kiállításának Infokommunikációs csomópontja.
A fiatalokat hangsúlyosan megszólító, interaktív kiállítással várja a nagyközönséget március 16-tól a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzmúzeuma a frissen megújult Postapalotában.
A gyermekek mellet felnőtteknek is szól a veszprémi Mesefesztivál, melyen lehetőség nyílik a művészeti ág jeles képviselőivel való beszélgetésekre, a pedagógusok is megismerhetik a bábok varázslatos világának hátterét, mozgatórugóit, hatásait, az azokat növelő eszközöket, módszereket.
A Miskolczi Borbarátok Társasága Egyesület 2022. május 12. és 14. között ismét elhozza az avasi pincesorokra a legfinomabb nedűket, a legízletesebb falatokat és a jól megszokott, lehengerlő hangulatot.
Állatsimogató, kézműves foglalkozások, bátorságprogramok, lovasbemutató, arcfestés és huszáros program is vár benneteket a gyenesdiási állatpark tavaszi nyitónapján.
Zenés programok, kirakodóvásár, kézműves bemutatók és helyi finomságok várják az érdeklődőket Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren 2020. március 13-15. között.
|
21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál 2025. szeptember…
A tanévkezdéssel sok izgalom és még több…
A Sóletfesztivál immár hagyományosan a Zsinagógák Hetének…