2026. június 8., hétfő - Medárd

Promóció

A szép bőr a sok víz fogyasztásánál kezdődik és citrommal még jobb lehet az eredmény

777

Citromos vizet inni egészséges. Egyesek reggeli italként fogyasztják, hogy felpörgessék az anyagcseréjüket, mások munka közben kortyolgatják szomjoltóként, hidratálásképpen, megint mások egyszerűen csak kedvelik a citromos ital fanyar ízét, frissességét. Függetlenül attól, hogy mikor isszuk, a citromos víz fogyasztása rengeteg egészségügyi előnnyel járhat, ráadásul még szépülhetünk is tőle, mutatjuk, hogyan.

A megfelelő mennyiségű víz elfogyasztása naponta hidratálja a szervezetünket, már ez is szebbé, élettel telibbé teheti a bőrünket, a citrom benne pedig igazi szupererővel ruházhatja fel a mindennapi italunkat. A citrom ugyanis remek antioxidáns és tele van C-vitaminnal – ez pedig segíthet megvédeni a bőrt például a pattanásoktól, de akár még az öregedését is lassíthatja.

Segíthet a kollagéntermelésben

A kollagén az izmokban, a csontokban és a bőrünkben is megtalálható fehérje, ami erőt és rugalmasságot biztosít a sejteknek és szöveteknek. Segíti a sejtképződést, az elhalt sejtek pótlását. A megfelelő mennyiségű kollagén hatására a bőrünk egészségesebbnek, élénkebbnek, fiatalabbnak tűnhet.

Harcolhat a pattanások és mitesszerek ellen

Ugyancsak a C-vitaminnak köszönhető, hogy a citromos víz felveheti a harcot a pattanásokkal és más kellemetlen bőrkiütésekkel szemben. Tisztább maradhat a bőrünk, a vitamin védheti a baktériumokkal szemben.

Támogatja a mellékvese működését

Ez pedig azért fontos a szépségünk tekintetében, mert a mellékvese olyan hormonokat termel, amelyek többek között befolyásolják az anyagcserénket, a vérnyomásunkat vagy a stresszes helyzetekre adott reakcióinkat. Ezek közül bármelyik is rosszabbul, lassabban, elégtelenül működik, az meglátszódhat a bőrünkön, ami színtelenné, enerválttá, petyhüdtté válhat.

Megvédheti a bőrünket a szabad gyökök által okozott károktól

Ez pedig az antioxidáns-tartalmának köszönhető. Ezek a bizonyos szabad gyökök ugyanis többek között a környezetszennyezés, az alkohol, a füst és a por hatására árthatnak a bőrünknek, felgyorsítva például az öregedési folyamatokat, de számos egészségügyi problémát is vonzhatnak.

| Forrás: ridikul.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

More details
Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

More details
Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

More details
Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője