2026. május 24., vasárnap - Eszter

A smart company nem attól okos, mert a legfejlettebb technológiák által vezérelt. Az az okos cég és okos iroda, amit folyamatosan egyre kevesebb költséggel sokkal hatékonyabban, jóval nagyobb árbevétellel, nyereséggel működtetünk.

1 fő - 1 fa! – négy éve ezzel az üzenettel indult a 10 millió Fa közösség, mely azóta több százezer fát és cserjét ültetett és tartott életben. Az alapítványt is létrehozó 10 millió Fa országos közösség folyamatosan keresi az önkénteseket és a pénzforrásokat, de az idei ültetési szezonra szerencsére eljutottak odáig, hogy már földterületekre is szükségük van az ültetésre. Alapítvány lévén azonban nem tulajdonolhatják azokat, hanem csak be szeretnék ültetni!

Októberben a Bálnában rendezik az ősz legnagyobb sétáló kóstolóját, a Vingardium in the City-t. Kitűnő borok, csodás budapesti panoráma, pezsdítő zene. A Bálnában életre kelő boros eseményen, 30 pincészet közel 150 féle tétele vár a látogatókra. Az ország minden borvidékéről érkeznek kiállítók – képviselteti magát a Tokaji, Neszmélyi, Balaton-felvidéki, Szekszárdi, Villányi, Soproni, Kunsági, Etyek-Budai, valamint a Szolnoki borvidék is.

A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Idén is szeptember utolsó hétvégéjén lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba.

Lovasparkunk, amit a Gödöllői dombság természetvédelmi területe ölel körbe, több mint 20 éve fogadja vendégeit. Most korlátlan büféasztalos ebéddel és programmal készül kedveskedni a Lázár Lovaspark vendégei számára 2023. október 8-án

Közeledik az október és vele együtt az Építészet Hónapja, így az Imagine csapatával különleges épületbejárásokon vehetnek részt az érdeklődők: olyan helyekre juthatnak be, amik alapesetben a látogatók előtt zárva tartanak, sőt, olyan műemlék épületbe is, ahol extraként az építész tartja a vezetést.

Hét állomásból álló természetismereti tanösvény készült el az Óbudai-szigeten. Az értékes Duna menti élőhely helyi jelentőségű természetvédelmi területként biztosítja az itteni gazdag növény- és állatvilág hosszú távú megőrzését - hívja fel a figyelmet a welovebudapest.com.

Az október 5–15. között zajló rendezvényen több mint 150 étterem várja a vendégeit az erre az alkalomra összeállított különleges menüsorokkal.

Egy különös szerelmi négyszög törékeny emberi viszonyokkal és sorsokkal, középpontban egy álomvilágban élő kis cseléddel, akinek a mesebeli ideái mégis valósággá válnak. Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékának ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, a darab szeptember 23-án a Mohácsi-testvérek átiratában tér vissza igazi otthonába. Az élő zenével kísért előadás főbb szerepeiben Waskovics Andrea, Stohl András, Kovács Patrícia és Medveczky Balázs lép színpadra.

Jövő! Menő! Múzeum! címmel szeptember 25-én indul a Múzeumok Őszi Fesztiválja. Az országos rendezvénysorozat idei koncepciója a tudomány és a technológia témakörök mentén lett kialakítva, ezen belül is kiemelt figyelemmel a természettudományok és a múzeum kapcsolódási pontjaira, valamint a tudományos eredmények hiteles kommunikációjára. Másfél hónapon keresztül közel 130 múzeum részvételével több mint 700 féle program csalogat múzeumi látogatásra.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője