„Tavasz van, és a 13 éves Elisabeth tele van várakozással: első báljára készül. Édesanyja nagy gondot fordít arra, hogy tökéletesen öltöztesse fel. A fehér inget hímzett virág és Elisabeth monogramja díszíti. A rakott szoknya, amely minden perdülésnél kiszélesedik, messziről ragyog. Az, hogy a lányok ilyen színes ruhákat viselnek, a magyar kultúra hatásának köszönhető, és csak jó tíz éve szokás a faluban.
Kremerék az anyagot valószínűleg még évekkel korábban megvették: a szomszédos Gyönkön két nagyobb bolt működött. A zsidó tulajdonosok különösen jó minőségű és divatos anyagokat árultak – éppen az első bálra valókat is. Elisabeth számára azonban az első bál egyben az utolsó is: családját 1947 augusztusában kitelepítik Magyarországról” - olvashatjuk egy szakadáti báli ruháról a Súlyos anyag című kiállításban. Ami csak egyetlen a megjelenített történetek közül.
A ruha személyiségünk egyik látható része: megmutatja, hogy kik vagyunk, kik szeretnénk lenni vagy kiknek kell lennünk. Mielőtt a ruhadarabokat tömegesen gyártották volna, minden öltözék egyedi darab volt, amely egy meghatározott személy számára készült. Ezek nemcsak viselőjük alakjáról, koráról, társadalmi és gazdasági helyzetéről, felekezeti és etnikai közösségéről árulkodtak, hanem arról is, hogy milyen ünnepre, eseményre készültek. Idővel ezekbe az öltözékekbe ezernyi emlék szövődött: a boldogság ígérete, a veszteség, a gyász, a félelem, a fájdalom és az újrakezdés reménye.
Az ulmi Dunai Svábok Központi Múzeuma (Donauschwäbisches Zentralmuseum, DZM) vendégkiállítása a Duna menti német lányok és asszonyok sorsáról szól 20 viseleten keresztül az 1880–1980 közötti időszakból. A tárlaton olyan unikális alkotások is láthatók lesznek, mint a Bécsben született festőnő, Erna Piffl (1904–1987) magyarországi német falvak viseleteiről készült akvarelljei.
A kiállítás két kérdésre keresi a választ: hogyan alakították a nők ruháikat és hogyan alakította őket a ruha? A tárlat az ünnepi viseletek és egykori tulajdonosaik személyes történetének segítségével egyrészt a női lét fontos állomásait mutatja be a gyermekkortól a házasságon keresztül az idős korig, másrészt elénk tárul a németek 20. századi történelme, köztük a második világháborút követő tragikus események: a malenkij robot és a kitelepítés.
Menyasszonyok, ünneplő családok, templomba járó lányok, életüktől megfosztott svábok öltözékei beszélnek a takarékosság és a reprezentáció, a hagyomány és a vallásosság, az emlékezés és a felejtés viszonyáról, a varrással, kötéssel, horgolással, hímzéssel, a ruha tisztántartásával járó feladatokról, azok változásáról, a nagy történelmi események mindennapi életre gyakorolt hatásáról.
Az DZM a délkelet-európai német kisebbség történetét és kultúráját gyűjti és kutatja. Az 1920-as évek óta használt dunai sváb (Donauschwaben) kifejezés annak az 500 ezer németnek az utódait jelöli, akik a 18–19. században a Duna folyását követve vándoroltak ki és telepedtek le a történelmi Magyarország különböző területein: Tolna, Baranya és Somogy térségében (Schwäbische Türkei), a Dunántúli-középhegységben, Békésben, Bácskában, Bánátban, Szerémségben, Szlavóniában és Szatmárban. Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után Magyarország, Jugoszlávia és Románia állampolgárai lettek. Történetükben igazi törést a második világháború hozott: a háború végén a teljes német népcsoportot a nemzetiszocialistákkal való együttműködéssel vádolták. A legtöbb dunai sváb elmenekült vagy erőszakkal kitelepítették otthonából, sokan meghaltak jugoszláviai internálótáborokban vagy kényszermunkán a Szovjetunióban. Utódaik ma a világ különböző pontjain élnek, hazánkban ma csaknem 143 ezren vallják magukat magyarországi németnek. Történetüket ezúttal öltözékeik és viselőik közvetítik.
A DZM textilgyűjteménye közel 12.000 ruhát őriz. Többségében az 1940-es évekből származó női öltözetdarabokat, melyeket a családok menekülés vagy kitelepítés során vittek magukkal, majd emlék gyanánt őrizték. Nagy arányban ünnepi, vasárnapi ruhákat, hiszen a nők a legdrágább darabokat mentették meg. Tulajdonosa főként sorstársai körében, a Németországba kitelepítettek találkozóin vette fel – miközben a valós életben külsőleg már az új környezethez kellett igazodnia, saját jövőjük érdekében.
Új környezetükben azonban szembesülniük kellett azzal, hogy ezekkel a ruhákkal saját különállóságukat, idegenségüket erősítik. Így a legjobb darabok a szekrény mélyére kerültek, az egykori szülőföld emléktárgyaiként gyakran évtizedekig őrizték őket, mielőtt múzeumba kerültek.
A 2026. január 25-ig látogatható időszaki kiállításhoz tárlatvezetések és múzeumpedagógiai foglalkozások is kapcsolódnak. Júniusban például 18-án, szerdán és 20-án, pénteken 12 órakor, 28-án és 19-én, szombaton 11 órától tekinthetjük meg a tárlatot a téma szakértőivel. A felsőtagozatos és középiskolás diákok előre egyeztetett időpontban „Trendetek ellen” címmel vitaszínházon vehetnek részt, ahol aktív résztvevőként vizsgálhatják meg a közösségi normákhoz való igazodás és az egyéni döntés határait. Az óvodásokat és az alsósokat „A nagymama gardróbja címen mesés foglalkozás várja, ahol beszélő ruhákkal, szerelemes levéllel, titkokat rejtő kendőkkel és más varázslatokkal kalandozhatnak a múlt labirintusában.
