2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál változatos kínálatának része számos kiváló komolyzenei program. A fesztiválon a kiemelkedő hazai előadók mellett igazi világsztárok lépnek majd fel, illetve megannyi bemutató, valamint társintézményekkel szoros együttműködésben megvalósuló előadás is várható.
2018. április 13-15-ig a budapesti Vasúttörténeti Parkban kerül megrendezésre a nemzetközi veteránjármű rendezvényünk, mely Közép- és Kelet-Európa legnagyobb oldtimer kiállítása. A kiállításon veterán autók és motorok, teherautók és buszok, katonai járművek, traktorok és stabil motorok, valamint gőzmozdonyok és oldtimer vasúti kocsik kerülnek bemutatásra.
Jó helyen jár. A gazdag étel-ital kínálatban mindenki megtalálhatja a kedvére való fogást, a magyaros specialitásokat éppúgy, mint a vegetáriánus vagy a korszerű táplálkozásnak megfelelő reformételeket, hiszen választékunkkal különös figyelmet fordítunk az egészséges táplálkozásra.
Idén is maximum 100 görény nevezhető. A 100 görény természetesen azokra értendő, akiknek a nevezési lapja, és a nevezési díja IS megérkezett az Egyesülethez. Valamelyik hiányában a nevezést nem fogadjuk el, helyszíni nevezésre nincs lehetőség. A szépségversenyen bárki indulhat...
Nagykorúvá vált Miklósfai Répafőző Versenyt immár 18. alkalommal rendezik meg. A legfőbb cél ezúttal is a hagyományos miklósfai répa népszerűsítése, de a szervezők mindig arra törekednek, hogy távolabbi vidékekről is csalogassák a gasztrokultúra iránt érdeklődőket.
Zalaegerszeg, Göcsej kapujában büszke a vidék hagyományaira, népi kultúrájára. A Zalaegerszegi Országos Fazekas-Keramikus Találkozó és Fesztivál a zalai, vasi „gölöncséreknek”, gyönyörű mesterségüknek állít emléket mai utódaik seregszemléjének megszervezésével.
Kertészkedj kedvenc mesehősöddel: ültess egy katicalánnyal, keresd meg az örökké termő fát egy mókussal, szüretelj tündérekkel, csodáld meg egy virág szépségét, ahogy a kis herceg tette. Belépünk a mesék birodalmába, hogy a mesehősökkel együtt tapasztaljuk meg azt a csodát, hogy hogyan lesz egy pici magból, egy égig érő paszuly.
Kincskereső -kézműves foglalkozás sok-sok kalózkodással és játékkal. Saját készítésű kincsestérképeddel, kalózhajóddal térhetsz haza, miután megtaláltad az ehhez szükséges eszközöket a Múzeumban elrejtve. Izgalmas foglalkozás gyerekeknek, nagyszülőknek, szülőknek, kicsiknek, nagyoknak Farkas Réka iparművésszel.
Saját vállalkozást indítanál, belevágnál egy saját bizniszbe? Itt a lehetőség, hogy megismerd Magyarország legsikeresebb hálózatait és már bevált üzleti modellek közül válogass a Franchise Börzén! Tíz év után ismét franchise kiállításra kerül sor Budapesten a Magyar Franchise Szövetség szervezésében. Az eseményen számos hazai és külföldi hálózat mutatkozik be.
A MINIVERSUM óriási terepasztala januárban is remek családi programokkal várja a kicsiket és a nagyokat! Nálunk az egész család kellemesen eltölthet egy egész délelőttöt vagy délutánt. Készüljünk együtt a farsangra! Játszóházi foglalkozásink során elkészíthetitek a legmenőbb díszeket és álarcokat az óvodai vagy iskolai farsangi bulikra!
2018 február 1-4. között rendezi meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem a FACT nemzetközi fesztivált. Az európai egyetemi színművészeti fesztiválok világában a budapesti FACT különlegessége a két nagy művészeti ág együttes bemutatkozása, a társművészetek, mint a színpadi látványban érdekelt díszlet- és jelmeztervező hallgatók munkáinak megjelenése.
Csongor úrfi kalandozása sokunk számára ismerős lehet, hiszen minden ember keresi a megfelelő utat, és azt a társat, aki ezen az úton elkíséri, aki az örök szerelem jutalmával kecsegteti. Ám mikor azt hisszük, hogy ránk talált a boldogság, falba ütközünk. Tünde olyan, mint egy látomás, ami csak időről időre villan fel és mindig magából visz valamit Csongorból.
A szövetség több mint 20 országból érkező tagjai a Kempinski Hotel Corvinus-ban fognak találkozni, hogy a céges rendezvények jövőjéről értekezzenek. A rendezvény célja, hogy bemutassa a legújabb tendenciákat valamint erősítse az UNICEO tagok közötti tudásmegosztást.
Itt az idő, hogy újragondold a konyhádat! A hűtő, ami a hangulatodhoz öltözik, a páraelszívó, ami megbújik a főzőlapban és a mobilról irányítható okos vízlágyító, ami megvédi a háztartási gépeidet. Ha eddig azt hitted, ismered a tökéletes konyha receptjét, ki kell ábrándítanunk. 2018-ban a technológiai fejlesztések mellett a funkció is megváltozott.
|
Legyen szó a Lilium eVTOL (elektromos meghajtású…
2024. május 17-20. között huszonkettedik alkalommal rendezik…
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz…
Debrecenben rendezzük Magyarország idei egyik legnagyobb színházi…
Rock, pop, jazz, elektronikus zene Magyarország egyik…
2024. május 18-án rendezik meg a Bogácsi…