2026. május 23., szombat - Dezső

Archívum

Festival Arts Cinema Theatre, 2018 február 1-4.

603

szinhaz2018 február 1-4. között rendezi meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem a FACT nemzetközi fesztivált.  Az európai egyetemi színművészeti fesztiválok világában a budapesti FACT különlegessége a két nagy művészeti ág  együttes bemutatkozása, a társművészetek, mint a színpadi látványban érdekelt díszlet- és jelmeztervező hallgatók munkáinak megjelenése.

A FACT célja, hogy lehetőséget adjon magyar és külföldi diákoknak, hogy nemzetközi közönség előtt mutassák be vizsgafilmjeiket és -előadásaikat, közös műhelymunkákon vegyenek részt és hosszútávú szakmai kapcsolatokat építsenek ki.

A 2018-as fesztiválon öt külföldi és két hazai színművészeti egyetem hallgatói mutatkoznak be. Az egyszemélyes (egy nézős!) produkcióktól a sokszereplős, nagyszínpadi előadásokig sok különlegességet láthatnak majd az érdeklődök és a résztvevő egyetemek növendékei. A szervezők ugyanis nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy a vendég alkotókat a fesztivál teljes idejére vendégül lássa az SZFE, ezáltal valódi találkozások, érdemi párbeszédek jöhetnek létre, körvonalazódhatnak későbbi együttműködések a különböző országok fiatal művészei között.

A soronkövetkező FACT-ra meghívást kaptak a bukaresti, a varsói, a prágai, a müncheni, a kaposvári és a svájci színművészeti egyetem produkciói, de természetesen a házigazda Színház- és Filmművészeti Egyetem több előadása is műsoron szerepel majd.

A fesztivál keretén belül két konferenciát is tartanak, az egyik témája a 100 éve született Fábri Zoltán alkotói munkássága, míg a másiké a magyar színművészeti oktatás jelene és jövője. A találkozón minden magyar nyelvű színházi felsőoktatási intézmény oktatói részt vesznek vagyis a budapesti mellett az újvidéki, a marosvásárhelyi, a kolozsvári és a kaposvári egyetem szakmai és elméleti oktatói.

Az ünnepélyes megnyitónak ezúttal is az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont. A nagyteremben az SZFE hallgatóinak díjnyertes vizsgafilmjeit vetítik, az emeleti galérián nyíló kiállításon pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának látványtervezői mutatkoznak be alkotásaikkal.

Időpont: 2018 február 1-4.
Helyszín: Színház- és Filmművészeti Egyetem
Információ: szinhaz.org/tag/fact

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője