Kilencvenkét nap alatt száznál is több programmal várják június elejétől augusztus végéig a békési megyeszékhelyre érkezőket a Csabai Nyár elnevezésű rendezvénysorozaton.
A testet és a lelket is táplálja a magyar fejlesztésű, természetes és finom energiaszelet.Olyan időszakot élünk, amikor nem könnyű a lelkünket egyensúlyban, a testünket egészségesen tartani. Egy frissen indult vállalkozás…
Petőfi Sándor versével jelentkezett a színművészetire, most pedig már több száz költeményét szavalja, tanulmányozza, sőt műbajuszt ragaszt, felveszi a bocskai öltönyt és a fehér inget, hogy úgy nézzen ki, mint…
A ragyogó napsütésben vétek lenne otthon maradni, irány a szabadba, piknikezni, túrázni! A nagy természetjárás közben hamar megéhezik az ember, ezért jó már otthon előre felkészülni a harapnivalókkal, és szendvicseket…
Facebookon közzétettünk néhány fa “leget”. Nem maradhat szó nélkül, hogy hazánkban is találhatunk tekintélyes mérettel rendelkező fákat, melyek közül az egyik legtekintélyesebb átmérőjűvel egy gyönyörű videó segítségével is megismerkedhetünk.
Május 28-án háromféle táv, ajándékok, vadpörkölt és a somogyi erdő kincsei várja a futókat és az érdeklődőket a hatodik futóversenyen a zselici Ropolyi tónál (Bőszénfa), Kaposvár közelében.