2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Esemény

A Pozsonyi Turisztikai Hivatal idén is megemlékezik a szlovák főváros királyi múltjáról, a Pozsonyi Koronázási Napok rendezvényeire július 29–31. között kerül sor. A város lakói és látogatói belekóstolhatnak a koronázási…
Balatonszemesen, Bujtor István családjának egykori lakóhelyén 2022. augusztus 18-21. között rendezik meg a Bujtor Filmfesztivált.
Idén különleges kiállításon mutatja be a Mastercard a korábbi évek érzékenyítő kampányaihoz készült alkotásokat. A tárlat célja, hogy felhívják a figyelmet olyan társadalmi problémákra, mint a digitális leszakadás, a szegénység…
Hétfőn hagyományosan Hugo von Hofmannsthal Jedermann (Akárki) című művével elkezdődött a Salzburgi Ünnepi Játékok.
Immár 36. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét: az ország legnagyobb népművészeti fesztiválja augusztus 19-től 21-ig várja a látogatókat a budai Várban.
A fesztiválok állandó nagyszínpados fellépői a Halott Pénz, a Follow The Flow és a Carson Coma veszik be július 22-23. között Siófok homokos tengerpartját, a Plázst. Nappal lazulás a vízben,…
Győrben, a marcalvárosi víztorony melletti területen adták át Magyarország eddigi legmodernebb és egyben legnagyobb görparkját. Az Országos Görpark Program támogatását is élvező pálya a görkorcsolyások és a gördeszkások mellett a…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője