2026. március 18., szerda - Sándor

Esemény

Így készül a tavaszi álmatlanság elleni gyógynövénytea!

A CEE régió első negyedévre vonatkozó előzetes befektetési volumene elérte a hozzávetőleg 3,7 milliárd euró összértéket, a Covid-19 március elején történt megjelenésének ellenére.

Ausztriába folyamatosan csökken a koronavírussal megfertőződöttek száma, ezért kedden a kormányfő lazított a megszorító intézkedéseken.

Ha a járvány miatt kénytelen vagy otthonról dolgozni, jó eséllyel több időt töltesz a négy fal között, mint korábban valaha, ami bizony a költségeidre is kihatással lehet.

Összegyűjtötték a koronavírus-vészhelyzet ideje alatt sürgősségi ellátást nyújtó budapesti és pest megyei rendelők listáját, hogy segítsék a betegek tájékozódását.

Megjelent a Colliers International legújabb jelentése “Az Ingatlanpiac Európai Országainak Kormányzati Válasza a Koronavírus hatásaira” címmel. 

"Ez a dal, a híres hászid rebbe, a breszlovi Náhmán rabbi életfilozófiáját és a judaizmus, sőt talán minden vallási érzés lényegét hirdeti. Mind tudjuk, tapasztaljuk, hogy a világ, amelyben élünk, borzasztó bizonytalan, hogy kiszolgáltatottak vagyunk számtalan külső erőnek"

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

More details
Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
Tavaszi abroncscsere: miért nem érdemes halogatni?

Tavaszi abroncscsere: miért nem érdemes halogatni?

More details
3. Budapest SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivál, 2026. március 26-27.

3. Budapest SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivál, 2026. március 26-27.

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője