Friss hírek

Hírek, elemzések

Eltűntek az e-rollerek a pesti utcákról

Eltűntek az e-rollerek a pesti utcákról

Eseményfigyelő 718

Eltűntek a fővárosból a mobiltelefonos applikációval bérelhető elektromos rollerek, azaz a Lime és a Breezy járgányai.

A Lime március 19-én tüntette el a rollereket a fővárosból. Erről a felhasználókat nem értesítették, és közleményt sem adtak ki Magyarországon, az angol nyelvű tájékoztatás – miszerint a koronavírus-járvány miatt Dél-Koreát leszámítva világszerte szüneteltetik tevékenységüket – múlt heti keltezésű a g7 portál cikke szerint.

Pedig kevés közlekedési eszköz terjedt el olyan viharos gyorsasággal a világban, mint az e-rollerek. Az első modern lítium-ion akkumulátoros e-rollerek 2017-ben jelentek meg nagyobb számban, majd rögtön ebben az évben el is indult a Bird és a Lime dokkolás nélküli e-roller megosztó rendszere.

A két legnagyobb e-rolleres cég 220 városban van jelen az Egyesült Államokban és Európa három tucat országában. Bár pontos számokat nem közölnek, a Lime-nak körülbelül 120 ezer rollere lehet, és a Birdnek is hasonlóan sok. És ez most mind áll.

A negyedmillió leállított roller közül kétséges, hogy mennyi fog valaha újraindulni.

A járvány megjelenése miatt összeomló kereslet miatt ugyanis a legnagyobb rolleres cégek március végén leállították szinte az összes városban a működésüket. Budapesten a Lime hazai kihívója, a Breezy rollerei is eltűntek az utcákról.

Utóbbinál a honlapon most az olvasható, hogy átmenetileg bevonták rollerjeiket, mert „komoly fejlődési pillanat előtt vagyunk! Ha minden a terveink szerint halad, egy megújult, modernebb és minden tekintetben jobb szolgáltatással találjátok szembe magatokat, amikor visszatérünk!"

Az összeomlás mérete egészen elképesztő: a Bloomberg információi szerint Párizsban 98 százalékkal estek vissza a bérlések márciusban csupán néhány nap alatt.

rollKiderült, hogy a helybeliek nem, csak a turisták használták őket

Érdekes kérdés, hogy miért álltak le teljesen. Hiszen a kerékpárosok számára vagy éppen Budapesten a MOL Bubi bérlésekre még jótékony hatással is volt a járvány, sokan inkább nyeregbe szálltak, hogy ne kelljen másokkal közösen közlekedniük. Ez elvileg az e-rollerek iránt is növelhette volna a keresletet.

Ezeket azonban – különösen Budapesten – alapvetően külföldiek, turisták használták, márpedig a turizmus leállt. A koronavírus-járvány gyorsan megmutatta, hogy bár jól hangzó toposz, hogy a megosztás alapú e-rollereknek is fontos szerepe lehet a mikromobilitásban, ezek alapvetően gyalogolni nem kívánó turisták városnéző eszközei.


Üzleti kihívások

Ezzel együtt a cégeknél már eddig se mentek túl jól a dolgok: a Lime éppen januárban vonult ki 12 városból, és minden nagyobb amerikai e-rolleres cég már tavaly leépítésekbe kezdett. A probléma fő oka, hogy egyelőre egyszerűen nem éri meg az üzemeltetés: a The Intelligence számításai szerint a bruttó árrés egy út után 20 dollárcent lehet, ami a teljes bevétel 19 százaléka. Ha nem lenne elégethető tőke, akkor ebből kellene a teljes cég gazdálkodását, növekedését és marketingjét is finanszírozni.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Rekordkísérlettel érkezik a 4 Helyszín Bútorkiállítás
Rekordkísérlettel érkezik a 4 Helyszín Bútorkiállítás
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe