Friss hírek

Promóció

Hiányzol Anyu! 1000 embernek segítenek anyák napján!

Hiányzol Anyu! 1000 embernek segítenek anyák napján!

Eseményfigyelő 1276

A BMW Group Magyarország támogatásával több hazai iparág vállalkozásai összefogtak és ingyenes virágküldést tesznek lehetővé 1000 ember számára anyák napján!

A szervezők célja, hogy így támogassák azokat, akiknek idén nem áll módjukban felköszönteni édesanyjukat.

Az anyák napját szerte a világban ünneplik. Magyarországon idén is május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat vagy dédnagymamákat. A vírus miatt kialakult helyzetben azonban ez most jóval nehezebb lesz. Sokan hetek, óta nem találkozhattak szüleikkel és mivel a veszély máig sem múlt el, ez anyák napján sem lesz máshogy. Sőt! Sajnos vannak, akik a járványhelyzet gazdasági hatásai miatt kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, akiknek ma egy virágküldés is nehézséget okozhat. Nekik igyekszik segíteni és értük jött létre a „Hiányzol Anyu!” kezdeményezés!

Az első 1000 regisztráló számára a programban részt vevő cégek, Magyarország területén belül, ingyenesen és érintésmentesen juttatnak el ajándékcsomagot a megadott címekre. Ehhez nem kell mást tenni, mint a www.hianyzolanyu.hu oldalon regisztrálni. Az ajándékcsomag a virág mellett kisebb meglepetéseket is tartalmaz, sőt a küldőnek lehetősége van személyes üzenet megadására is, amelyet kisérőlevél formájában a csomaggal együtt adnak át a szervezők.

„Rendezvényszervezőként most egy kicsit kevesebb a dolgunk, de a csapat tele van kreatív energiákkal és hát a szervezéshez is értünk, így elkezdtünk azon gondolkodni, hogy mivel tudnánk segíteni azoknak, akik most nehezebb helyzetben vannak. A partnereink szívesen csatlakoztak az ötlethez emberi erőforrással és egyéb felajánlásokkal és köszönhetően a BMW támogatásának a projekt meg is tudott valósulni.”  Mondta el Végh Tamás az ötletgazda Bo – Live branding Agency operatív vezetője.

A szervezők bíznak benne, hogy ezt a szolgáltatás valóban eljut azokhoz, akiknek igazán szüksége van rá és hogy munkájukkal ebben a kétségkívül embert próbáló időszakban is tudnak örömet szerezni. A projektet a kezdeményezés Instagram és Facebook oldalán lehet nyomon követni.

Regisztáció itt>> hianyzolanyu.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
K-pop slágerekkel érkezik a K-POP FOREVER a Budapest Arénába
K-pop slágerekkel érkezik a K-POP FOREVER a Budapest Arénába