2025. december 3., szerda - Ferenc

Esemény

A koronavírus terjedésének megállítása miatt egyre megszokottabbá válik a távoktatás 2020-ban. De a vírus terjedése előtt is egyre nagyobb szerepet kapott a technika az oktatásban. Szerencsére ma már nem kell feltétlenül az iskolapadot koptatni az ismereteink bővítéséhez, az e-learning tanfolyamok segítségével bárki tanulhat helytől és időtől függetlenül.

A jelenlegi koronavírus-helyzetben fontos, hogy ha csak tudunk, otthon maradjunk. Ezért most nem érdemes minden nap boltba járni, annak ellenére sem, hogy az élelmiszerüzletek továbbra is nyitva tartanak. A pánikvásárlás felesleges, de van pár dolog, amit hasznos beszerezni (a fagyasztóba rakott húsokon kívül), mert hetekig is elfőzhetsz belőlük.

Piros szívek a társasházak ablakaiban, már Debrecenben is. A lakók a koronavírus-járvány elleni küzdelemben helytálló egészségügyi dolgozóknak mondanak így köszönetet.

Néhány héttel ezelőtt adták át Moszkvában Európa legnagyobb területű fedett témaparkját, a Dream Island-et.

A COVID-19 otthonmaradásra kényszerítette a legtöbb magyart is. Az iskolák, munkahelyek és látványosságok bezárása óriási változást hozott a mindennapi életünkbe. Az emberek érdeklődési köre a feje tetejére állt. Mutatjuk, mennyire!

A beutazó és konferencia-turizmus elmaradásával, illetve a határzárral, az utazási korlátozásokkal eltűnt a potenciális ügyfélkör. Legkevesebb fél éves lassú visszarendeződést várnak a határzár feloldása után.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA decemberi Shopping Party!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

More details
FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

More details
Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

More details
Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

More details
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

More details
Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

More details
Eláruljuk mire vágynak a gyerekek idén a legjobban

Eláruljuk mire vágynak a gyerekek idén a legjobban

More details
Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

More details
Vár Budapest hivatalos karácsonyi vására és a Téli Élménypark is

Vár Budapest hivatalos karácsonyi vására és a Téli Élménypark is

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője