2024. május 15., szerda - Zsófia
2022-ben harmadával bővülhet a vándortáborokban résztvevők száma, és megvalósult egy régi terv is, hiszen két kerékpáros vándortábor útvonalat szerveznek Erdélyben. Nyáron 882 turnusban több mint 20 ezren indulhatnak gyalogosan, kenuval, biciklivel vagy zarándokolva vándortáborozni.
Hat új időszaki kiállítás szerepel a Ludwig Múzeum idei programjában, amelyet a reziliencia (rugalmas alkalmazkodás a környezeti feltételekhez) témaköre mentén hirdettek meg. Rövidesen megnyílik a múzeumban a Metropolitan Egyetemmel együttműködésben kialakított családi közösségi tér is.
A XII. Quintessence Pálinka- és Párlatversenyre 2169 minta érkezett Magyarországon kívül Romániából és Szlovákiából, ezzel a Kárpát-medence legnagyobb tételszámmal rendelkező versenyévé nőtte ki magát.
A Szépművészeti Múzeum valaha volt legerősebb kiállítási programja az idei, és 2022-ben teljes körűen befejeződik a Szépművészeti épületének felújítása is.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Hamlet-előadásával április 20-án kezdődik a 8. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM).
A vásárlások 85%-ában nők döntenek, így jó okkal várnánk, hogy a cégek figyelembe vegyék az igényeiket. Ezzel szemben a nők 91%-a csalódott!
Világszerte, így Magyarországon is egyre nagyobb hagyománya van a Valentin nap ünneplésének a szerelmesek körében. Egy tavalyi kutatás eredményei szerint a költések száma csaknem 400 százalékkal nőtt hazánkban, az elmúlt egy évtizedben.
|
Munkácsy Mihály több mint nyolcvan alkotását mutatják…
A nemzetközi hidrogén,- és tüzelőanyag-cellás technológiák szakkiállítása…
Idén elindult a NAV új szolgáltatása. Bevallástervezetet…
A műtárgy.com május 23. és 25. között rendezi meg…
Legyünk ott mindenhol! Ez a jelszava mostanában…
2024. május 16-26. között huszonnyolcadik alkalommal rendezik…