2025. december 4., csütörtök - Barbara, Borbála

Esemény

Két év után idén újra megtartják az Oktoberfestet - jelentette be pénteken Dieter Reiter müncheni polgármester.

Június 9. és 12. között négy nap alatt mintegy száz film, köztük húsz premier várja a Magyar Mozgókép Fesztiválra érkezőket Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban – közölte a rendezvény fesztiváligazgatója.

Negyven év esküvőit idézik fel a világörökségi Hollókőn szombaton nyíló kiállításon, amely a Nógrád megyei falu esküvői népszokásait, eszközeit és ruhadarabjait mutatja be a dr. Román András Látogatóházban.

Különleges városélményt nyújtó kulturális programok, művészeti produkciók és kísérleti városi projektek megvalósítására indít ötletpályázatot Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Brand nZrt.

Férfi és női kategóriában is szavazhatunk a legjobb szakemberre. Magyarországon több ezer masszőr dolgozik a szakma különböző területein. Mégis ritkán gondolunk bele, mennyit adnak a világnak. Sokan gyógyítanak, rehabilitálnak, segítik a sportolók felkészülését, de olyan is akad köztük, aki sikerrel kezel meddőségi problémákat. Itt az ideje, hogy méltóképp tisztelegjünk a munkájuk előtt!

Elakadni az autópálya közepén, amikor sietne az ember, netán épp gyerekekkel is van - ez minden autós rémálma, ami azonban időről időre valóra válik. Megszoktuk: ilyen helyzetben mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, ha gyorsan szeretnénk folytatni az utunkat. Ez azonban egy új magyar szolgáltatásnak köszönhetően megváltozott: bármikor megtalálják a hozzánk legközelebb lévő segítséget. Sőt, a rendszer hamarosan applikáción keresztül is elérhető lesz.

Május 6-án hazánkból startol a 105. Giro d’Italia kerékpárverseny. Keszthelyt május 8-án, a 3. szakaszon közvetlenül is érinti a Giro, ezért kiaknázva a verseny felhajtóerejét és a térség kerékpáros infrastruktúráját, a Bringára Keszthely! integrált programmal erősítenek rá adottságaikra.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA decemberi Shopping Party!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

More details
Budapest legnagyobb pop-up karácsonyi vására hazai kézműves termékekkel az Allee-ban

Budapest legnagyobb pop-up karácsonyi vására hazai kézműves termékekkel az Allee-ban

More details
VR farkasként robbant be a nemzetközi színtérre egy magyar előadó

VR farkasként robbant be a nemzetközi színtérre egy magyar előadó

More details
Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

More details
FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

More details
Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

More details
Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

More details
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

More details
Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője