Friss hírek

Esemény

Történelmi kastélyparkok napjai a fertődi Esterházy-kastélyban

Történelmi kastélyparkok napjai a fertődi Esterházy-kastélyban

Eseményfigyelő 22-05-31 690

Idén a fertődi Esterházy-kastély pünkösdi programsorozatával egy időben tartják az európai történelmi kastélyparkok Légy ott a kertben! elnevezésű európai rendezvénysorozatának eszterházai eseményeit is.

A fertődi Esterházy-kastély idén is csatlakozik a „Légy ott a kertben! – Rendez-vous aux jardins” európai rendezvénysorozathoz, amelyet június 3-5. között rendeznek meg. Az évente más-más tematikával jelentkező eseménysorozat idei témája a klímaváltozás.

„A magyar kertörökség kiemelten fontos része Magyarország legnagyobb barokk kertegyütteseként a fertődi Esterházy-kastély kertje, amely egyben Európa második legnagyobb barokk kertje, így az európai kertörökségek között is jelentős” – mondta el a program kapcsán Egresitsné Firtl Katalin, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

„Kevesen tudják, hogy az Esterházy „Fényes” Miklós által létrehozott »magyar Verszália« nemcsak nevében, hanem méretében is vetekedett a névadójával. A franciapark mellett a 20. században kialakított angolkert és rózsakert is méltán vonzza látogatók ezreit. Az eszterházai kertörökség jelentőségét jelzi, hogy a fertődi Esterházy-kastélyban alakult meg tavaly ősszel a Magyar Kertörökség Alapítvány a Mőcsényi Mihály Kertművészeti és Kerttörténeti Műhely és Konferenciasorozat nemzetközi konferenciáján, továbbá, hogy a Magyar Kertörökség Alapítvány és az Esterházy-kastélykert felvételt nyert a European Route of Historic Gardens (ERHG) szervezetébe. A szakmai szervezetek a hazai, a Kárpát-medencei és az európai kertörökség megőrzésének és fenntarthatóságának elősegítésére hivatottak” – tette hozzá az ügyvezető.

Június 3-án 11 és 14 órakor „Kertek és a klímaváltozás” címmel tartanak túravezetést a kastély angolparkjában. A program térítésmentes.

Június 4-5-én „Színek, illatok, élmények” címmel 11 és 14 órakor vezetett rózsakerti sétára várják az érdeklődőket a kastély Cziráky Margit Rózsakertjébe. A program díja: 1000 Ft/fő.

A programokra szükséges regisztrálni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen. A rendezők a programváltozás jogát fenntartják.

Pünkösdi programkínálat

A Pünkösd Eszterházán programsorozat keretében 2022. június 4-5-6-án Balogh Eszter üvegművész ólomüveg-kiállítása, üvegfestés, esküvői fotókiállítás is várja az érdeklődőket.

Pünkösdhétfőn 9 órakor és 11 órakor Haydn Eszterházán címmel tart előadást Rácz Márton karmester.

Délután 13 órai és 15 órai indulással Eszterháza zenei életét meghatározó emblematikus helyszínekre vezetett tematikus séta indul az Apolló-terem, a marionettszínház és az egykori operaház érintésével. A részvétel mindkét zenei tárgyú szakmai programon térítésmentes, de regisztrációhoz kötött.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig