2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Események

Új képzőművészeti kiállítás több mint 80, ritkán látható Munkácsy-festménnyel

1008

Munkácsy Mihály több mint nyolcvan alkotását mutatják be a szegedi Móra Ferenc Múzeum új képzőművészeti kiállításán, amely június 22-től látható – jelentette be Fogas Ottó igazgató.

A szakember a tárlatról rendezett sajtótájékoztatón elmondta, már hagyomány, hogy a Múzeumok éjszakáját az intézmény országos vagy akár nemzetközi érdeklődésre számot tartó kiállítással köszönti. Ez elmúlt években ezek jellemzően régészeti tárlatok voltak, idén azonban képzőművészeti kiállítást rendeznek, a 180 éve született Munkácsy Mihály festményét, grafikáját, rajzát mutatják be. A tárlat gerincét Pákh Imre tulajdonában álló képek adják, melyekkel mivel magángyűjteményben találhatók jóval ritkában találkozhat a közönség, mint a közgyűjteményekben őrzött művekkel – közölte a muzeológus.

A november közepéig látogatható kiállításon szerepelnek majd a Móra-múzeum saját tulajdonú Munkácsy-festményei is, így a Honfoglalás szín- és szénvázlata, valamint a Felszolgálólány című kép is. Tiszai Rebeka restaurátor elmondta, Munkácsy Mihály 1876-ban festette a képet, amely 1900-ban szerepelt a Nemzeti szalon téli tárlatán. A műtárgy ezt követően egy magángyűjteményből került a múzeumba Tömörkény István igazgatósága idején. Bár vázlatról van szó a festő rendkívül finoman ábrázolja a fiatal lány arcvonásait. A kép fatáblára készült, amely rendkívül érzékeny a levegő páratartalmára. A műtárgyat gondosan kell kezelni, mert a nedvességet magába szívó fatábla megvetemedhet és repedések keletkezhetnek rajta – tudatta a szakember.

 https://moramuzeum.hu/kiallitasok/

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője