2024. május 15., szerda - Zsófia
Közel 5000 diák vált magabiztosabb nyelvhasználóvá a Dunay-féle beszédközpontú angoltanulási módszer által. Ma már majdhogynem alapképességnek számít az idegennyelv-ismeret, hiszen több évtizede iskolai keretek között is lehetőségük van nyelvet tanulni a diákoknak.
Mióta az életünk szerves részét képezi a technológia és annak rohamos fejlődése, szinte minden évben új trendekkel és innovációkkal találkozhattunk a digitális piacon.
A sáfrány jótékony hatásairól már közel 4000 évvel ezelőtt, az ókori írások is beszámoltak, napjainkban pedig egyre több szakember foglalkozik azzal, hogy klinikai kutatásokkal is igazolják az évezredek alatt megismert és tapasztalt gyógyhatásokat.
Ahogy többször is beszámoltunk róla, az építőanyagok árában csak a bizonytalanság a biztos. Nem meglepő tehát, hogy – amint azt várni is lehetett –, 2022 év elején ismét meglódult az építőanyag, köztük az épületfa ára. A fenyő-fűrészáru területén azonban több piaci tényező is befolyásolja a folyamatot, lévén importtermékről van szó.
Megnyílt a Magyar Zene Háza, ami több érdekesség mellett egy állandó kiállítással és egy különleges Hangdómmal csalogatja a kíváncsi füleket. Mi is elmentünk megnézni, miként alakult a zene története, és nem csalódtunk, maximum pozitívan. A kiállítást lehetetlen nem élvezni.
Az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete a farsangi ünnepkörhöz kapcsolódva idén tizedik alkalommal népszerűsíti a sertéshús fogyasztását. A nagyböjt kezdetéig tartó kampány célja, hogy felhívják a vásárlók figyelmét a sertéshús és azon belül a prémium magyar fajta, a mangalica vásárlásának fontosságára.
A pandémia a kulturális és a turisztikai szektort egyaránt komoly kihívások elé állította, mégis rengeteg tanulságot és sikert is hozott ez az időszak – véli a Müpa vezérigazgatója, a Bartók Tavasz és a Liszt Ünnep alapítója, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
|
Idén elindult a NAV új szolgáltatása. Bevallástervezetet…
Mi mozgatja a gépjárműipart? Mik a legújabb…
Tóalmás könnyen megközelíthető az ország bármely pontjából…
Idén is érdemes várni a májust a…
2024. május 16-26. között huszonnyolcadik alkalommal rendezik…
A GoodSpirit Rum & Cocktail Show idén…