2024. május 10., péntek - Ármin

Archívum

penzeu2016 a pályázatok éve. Az év első hónapjaiban tapasztalt pályázati dömping egész évben folytatódik. Soha nem látott mennyiségben több ezer milliárdos keretösszegben jelennek meg EU-pályázati kiírások, melyekből bőven lesz válogatási lehetősége az üzleti szektor kis és közepes méretű szereplőinek és az önkormányzatoknak is.

kezfogasHogyan és mivel lehet Kínát meghódítani? Tudjon meg mindent a világ legnagyobb országának üzletembereivel, vállalataival adódó üzleti lehetőségekről, szokásokról, a sikeres üzletkötés titkairól. Kompetens szakértők rengeteg hasznos tanáccsal, üzleti információval várják a kínai piacbővítésben komolyan gondolkodó, erős üzleti potenciával rendelkező vállalatvezetőket.

narciszSzép jubileumához érkezett a Nárcisz-nap: immár huszadik alkalommal rendezzük meg május7-én, szombaton. Babócsa legnevezetesebb eseményére, a tömeges nárciszvirágzásra A Basakert ilyenkor fehér bársonyszőnyeggé változik, a csillag -szirmú virágok pedig finom illatfelhőbe borítják a környéket.

pakk csomagolasA verseny célja, hogy megtaláljuk Magyarország legszebben tervezett és kivitelezett termékcsomagolásait.  A verseny kiíróinak célja a csomagolásdizájn fontosságának tudatosítása, a szakma és a szélesebb olvasóközönség figyelmének ráirányítása arra, hogy a minket körülvevő fogyasztói világban különösen fontos szerepe van a termékek vizuális kialakításának.

konferenciaAz Employer Branding mára a kommunikációs ipar egyik kulcsfogalmává vált. A vállalatok számára a tevékenység kihívást jelent, mert több terület (marketing, kommunikáció, HR) szoros, hatékony együttműködésével lehet csak sikeres, és mert hosszú távon tud valódi eredményt elérni.

prezentacioA májusi Üzlet & Pszichológia Akadémián azt tanulmányozzuk, mi az amit a startupoktól tanulhatnak az üzleti élet szereplői. Innováció nélkül nincs fejlődés: tanulságok sikerek és bukások után. Egyazon utcában két pizzeria is nyílik egy időben. Hasonló a felhozatal, minőség, hangulat. Az egyik virágzásnak indul, a másik üresen kong.

tdm szovetseg2016. május 19-20. között kerül megrendezésre a Magyar TDM Szövetség 15. országos konferenciája. A pályázó szervezetek közül a szövetség elnökségének döntése értelmében a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. került ki nyertesen.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Májusi BETA aranyat ér!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

More details
33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

More details
Köszönjük Tóalmás!

Köszönjük Tóalmás!

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

More details
Balatoni Hal- és Borünnep, 2024. május 17-20.

Balatoni Hal- és Borünnep, 2024. május 17-20.

More details
Szegedi Borfesztivál - Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2024. május 16-26.

Szegedi Borfesztivál - Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2024. május 16-26.

More details