2025. május 10., szombat - Ármin
Idén immáron hetedik alkalommal rendezik meg a Méz és Lekvár Fesztivált. A változatos programok között minden korosztály megtalálhatja az érdeklődésének megfelelőt. Méz- és lekvárféleségek kóstolója illetve vására, gyerekprogramok, koncertek várják a Virányosi Közösségi Házba látogatókat 2016. október 8-9-én.
Most bebizonyosodik, hogy a tök nem egy unalmas zöldség, hanem nagyon finom és tápláló étel. Ráadásul igencsak szórakoztató dolgokat készíthetnek belőle a résztvevő családok. Itt az alkalom megtapasztalni, hogy boszorkányok márpedig vannak! Lesz itt töklámpás faragás, tökös ételek kóstolója, kézműves játszóház, tökkel kapcsolatos mesék, Balaton társasjáték, kirakodó vásár.
A budapesti repülőtér „Év Szállodája” díjas hotele idén ünnepeli fennállásának 10. évfordulóját. Ebből az alkalomból szeptember 29-én nagyszabású, jubileumi ünnepséget rendeztek, amelyre többek között a Stáció üzleti partnerei kaptak meghívást. Az eseményen köszöntőbeszédet mondott Szlahó Csaba, Vecsés város polgármestere.
Szálkás, bonyolult megenni, pocsolya-ízű… Ezek a leggyakrabban felhozott érvek az édesvízi halak fogyasztása ellen ma Magyarországon. Az előzőek megcáfolását és a hazai halak és a halfogyasztás népszerűsítését tűzte ki célul a Tiszáról indult Hello Hal csapata, akik Tiszaörvény és Kecskemét után Budapesten nyitották meg harmadik halazójukat.
Decemberben négy napos előadássorozat keretein belül találkozhatnak a gyerekek a Vidámszínpadon a Minimax egyik legnépszerűbb magyar meséjének főszereplőivel. A Kicsi Gesztenye Klub Zenés Mesejáték nézői látványos színpadi show keretében kapcsolódhatnak be a főhősök kalandjaiba.
2016 október 3-án a tőzsde bejelentette: a korábban Leisztinger Tamás tulajdonában álló Hunguest Hotels részvényeit a Konzum Nyrt. leányvállalata, a KZBF Invest Kft., valamint a szintén a Konzum cégcsoport kezelésében lévő Konzum PE magántőke-alap vásárolta meg. A tájékoztató szerint az adásvételhez a szokásos mértékű saját erő mellett az Eximbank és az MKB nyújtott finanszírozást.
Paprikák, szószok, krémek, mártások, őrlemények, savanyúságok, lekvárok és további chili különlegességek, tradicionális francia édes, sós és chilis sütemények, virágos, gyümölcsös és chilis csokoládék, mézek... azaz negyedik alkalommal is érdemes ellátogatni a budapesti Anker’tbe a kiskertpiacra, mely ezúttal 15 chilitermelő csípős termékeivel „erősít be”.
|
Az elmúlt években új színt vittek a…
Innovációval és hagyományokkal ünnepelték a magyar konyhát…
21 csapat, 5 szakasz, mintegy 900 kilométer…