2026. április 6., hétfő - Vilmos, Bíborka

Archívum

Magyar cégek is jelentkezhetnek arra a kéthetes bécsi tréningre, amelyet az EIT Manufacturing és a Bécsi Gazdasági Ügynökség novemberben tart a gyártással foglalkozó közép-kelet-európai startupoknak – közölte Bécs Város Külképviseleti Irodája az MTI-vel.

Közép- és Kelet-Európa első számú nemzetközi kortárs képzőművészeti vására, az Art Market Budapest október 7-10. között új helyszínen, a Bálna Budapest épületében különlegesen gazdag művészeti válogatással várja a látogatókat.

A tavaszi kényszerű kihagyás után október 1-jén megkezdődik az őszi Országos Étterem Hét. A szervezők közleménye szerint ugyan az élelmiszerárak erősen növekedtek az utóbbi hónapokban, az Étterem Héten az árak a tavalyi szinten maradtak.

Szinergiák programsorozatunkban október 1. és 3. között csak a Fővárosi Nagycirkuszban teljesen új köntösbe bújik a Monte Cristo grófja: a kétrészes musical cirkuszi produkciókkal gazdagodik. Az évek óta nagy sikerrel futó darabról és újdonságairól beszélgettünk a darab rendezőjével és főszereplőjével, a Nádasdy Kálmán-díjas Szomor Györggyel.

2021. október 8-10-ig kerül megrendezésre a budapesti kolbászfesztivál, a Magyar Vasúttörténeti Parkban. Kolbászvásár néven összevont rendezvényt tartunk a nemzetközi Oldtimer Show kiállítással –tavalyihoz hasonlóan. Hagyományőrzés, gasztronómia és nosztalgia járművek. A 10 hektáros területen rengeteg látványosság és családi programok sokasága várja a kolbászkedvelőket.

Másfél év alatt jóval többet változott a munka világa, mint az elmúlt három évtizedben. Itt az ideje, hogy hasznosabbá, élvezetesebbé és értékesebbé tegyük azt a tevékenységet, amellyel életünk harmadát töltjük. Novemberben átgondoljuk, újratervezzük, a jövő igényeire szabjuk a munkát a vezetők új generációjának igényei és elképzelései szerint.

Találkozz a munkaadókkal, add virtuálisan a kezükbe az önéletrajzodat, és találd meg három nap alatt a számodra leginkább megfelelő állást. Mindezt biztonságosan, kényelmesen – akár otthonról –, a HVG Online Állásbörzén.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

More details
Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

More details
Kézműves Ízek Fesztiválja - Húsvéti mulatság, 2026. április 4.

Kézműves Ízek Fesztiválja - Húsvéti mulatság, 2026. április 4.

More details
Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

More details
Rekordrészvétellel zárult a 2026-os Bárány Napok program

Rekordrészvétellel zárult a 2026-os Bárány Napok program

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője