2026. április 6., hétfő - Vilmos, Bíborka

Archívum

A World Press Photo (WPP) kiállításon a Magyar Nemzeti Múzeumban 151 sajtófotót láthat idén a közönség. A kiállítás felvételeit nemzetközi zsűri válogatta 130 ország 4315 fotóriporterének 74 470 fotójából, a tavalyi év témái között nagy hangsúlyt kapott a koronavírus-járvány, amely az összes kategóriában megjelent - mondta Révész Tamás, a kiállítás szervezője.

Mi budapesti rendőrök idén ünnepeljük fennállásunk 140. évfordulóját. Ünnepségsorozatunk első állomásaként a Széll Kálmán téren szerveztünk egy flashmobot, ahol múltunk és jelenünk gördült be a vágányokra. Hagyományőrző rendőreink korhű ruhákba öltözve egy nosztalgia villamossal érkeztek az esemény helyszínére, ahol találkoztak a jelenkor rendőreivel, akik már egy új Combino-val utaztak.

Veszprém után október 9-10 között a főváros 30 kávéházában is közel 70 ingyenes programmal készülnek a szervezők, hogy egy kicsit megálljunk, és egy jó kávé mellett belekóstoljunk a kávékultúrába!

Két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 50 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű – mutatkozik be a október 2-án és 3-án a ferihegyi repülőmúzeumban.

Napjaink egyik legjelentősebb historikus zenei karmestere, William Christie és az általa alapított Les Arts Florissants együttes szeptember 28-án egy sziporkázóan szellemes Händel-operával érkezik a Müpába.

Pénteken ismét változik az üzemanyagok ára. A holtankoljak.hu úgy tudja, hogy történelmi csúcsot ér majd el a gázolaj, amely 4 forinttal drágul, viszont a benzin literenkénti ára 2 forinttal csökken majd. A legutóbb szerdán a benzin ára ugyancsak csökkent, míg a gázolaj akkor 7 forinttal lett drágább.

Ingyenes belépéssel várja látogatóit a Vasúttörténeti Park szeptember 26-án, vasárnap 10 és 18 óra között. Rengeteg interaktív programmal és a Meseösvény szintén ingyenes, fantasztikus kalandjaival készülnek a szervezők – ígérik a Park közösségi oldalán.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

More details
Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

More details
Kézműves Ízek Fesztiválja - Húsvéti mulatság, 2026. április 4.

Kézműves Ízek Fesztiválja - Húsvéti mulatság, 2026. április 4.

More details
Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

More details
Rekordrészvétellel zárult a 2026-os Bárány Napok program

Rekordrészvétellel zárult a 2026-os Bárány Napok program

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője