2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Archívum

Csütörtökön átadták a Szigligeti vár most befejezett helyreállítási ütemét és új élményalapú kiállítását. A fejlesztés több mint félmilliárd forintból valósult meg.

A Csárdáskirálynő szerelmi bonyodalma, csodálatos, jól ismert slágerei elevenednek meg július 7-én és 8-án a Nagyerdei Szabadtéri Játékokon a Csokonai Színház művészeinek előadásában.

A nyár egyik legnépszerűbb szabadidős programsorozata idén 35 település 40 strandján várja a sportolni vágyókat.

Július második hétvégéjén ismét megrendezik az egri vár győzelmére emlékezve az Egri Várfalmászó Versenyt. A mászók két kategóriában versenyezhetnek és a törököket testesítik meg, két utat kell megtenniük, az értékelésnél pedig az idő és a magasság is számít.

A pandémia csak átmeneti megingást hozott a magánegészségügyben, és úgy tűnik, közép távon a privát szolgáltatók nyernek a járvány alatti, járvány utáni világban.

Sok szempontból példanélküli hónapokon vagyunk túl, nincs ez másként az energetikában sem, a pandémia alaposan megmozgatta az olaj, a földgáz, az elektromos áram vagy akár a szén-dioxid-kvóták árfolyamát, a szektor vállalatainak villámgyorsan kellett alkalmazkodniuk nem csak a megváltozott működési környezethez, de a járványügyi helyzetre is reagálniuk kellett.

gyáltalán nem mindegy, hogy a magyar gazdaság koronavírus-járvány utáni kilábalásának folyamatában hogyan tudnak részt venni a magyar tulajdonú vállalkozások.

 


 


 

 


 

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője