2026. február 6., péntek - Dóra

Archívum

viperaAhogy az elmúlt nyolc évben mindig, idén is a szeptember első szombatját hazánk legveszélyeztetettebb gerincesének, a rákosi viperának még szélesebb körű megismertetésének szeretnénk szentelni. Ezen alkalomból a faj megmentésért dolgozó kollégák és önkéntesek 3 hazai helyszínen felállított információs standoknál várják a látogatókat.

mekiOktóberben nyílik a McDonald's első olyan hazai egysége, amely már a Jövő Élménye koncepció szerint működik. Először a fővárosi Vörösvári úti éttermet alakítja át. A lánc áprilisban jelentette be, hogy ettől az évtől átáll az új koncepció szerinti működésre, amely innovatív konyhai munkát kiszolgálást, valamint interaktív digitális technológiával támogatott szolgáltatásokat jelent. 

nemeztivagta2017. szeptember 15 és 17. között 10. jubileumát ünnepli a Nemzeti Vágta. A színes programok, szédületes versenyek mellett igazi születésnapi hangulat, az ország legnagyobb táncháza várja a látogatókat. A történelmi hangulatú lovasversenyre az indulók heteken, hónapokon át készülnek lovukkal, lovasukkal és helyi jellegzetes tárgyakkal, étkekkel, hagyományokkal.

verkliMagyar, svájci, német, osztrák, olasz fellépők, tradicionális, hagyományos zenegépek, wurlitzerek szólalnak meg 2017 szeptemberének első hétvégéjén Keszthelyen, ahol 5. jubileumi alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Verklifesztivál. Érdemes lesz ellátogatni erre az eseményre, hiszen sokan már csak filmekből ismerik e zenegépeket. 

pezsgo1Dél-Buda legnagyobb fesztiválja a főváros Bornegyedében pezsgővel, borral, koncertekkel és kiállításokkal. A belépés ingyenes! Színes programok és hagyományőrzés kicsiknek és nagyoknak. Idén először egész napos Pincejárat a fesztivál helyszínei között. Fehérek, rozék és vörösek, buborékkal vagy anélkül, szeptember 2-3-án, már 28. alkalommal!

halaszleSzeptember első hétvégéjén huszonegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Tiszai Halfesztivál Szegeden. Nagyszabású ünnepe ez a szegedi halászlének. Az egyre gyarapodó méretét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy már nemcsak a Tisza belvárosi partja, de az újszegedi Partfürdő is benépesül halfőzőkkel.

koltaiA napjainkban játszódó történetben Hubert és Alex két fura, magányos alak. Az ő kapcsolatukat ismerjük meg a  belváros vadonatúj színházi terében. A két ember végigéli az idegenségből  a legmélyebb férfibarátságig vezető út minden fázisát, míg végül együtt indulnak egy „Nagy utazásra„.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője